Megtörtént az eljegyzés, és hamarosan belevágtok az első nagy közös kihívásba, az esküvő megszervezésébe. A jegyes fotózás alkalmával születik meg majd az elmélyült kapcsolatotok első dokumentációja, amit aztán akár a meghívókon vagy köszönőajándékként is felhasználhattok, így fontos, hogy a fotók olyanok legyenek, amit később örömmel mutogattok a vendégseregnek, és amire ti magatok is, mint egy jó emlék gondoltok vissza. Mutatjuk, mit ne csinálj, ha nem akarod elrontani ezt a közös pillanatot.
1. Túlságosan összeillő öltözék
Érthető, hogy szeretnétek harmonikus összképet festeni, hiszen valószínűleg a jegyes fotózás az első olyan alkalom, ahol profi kép készül rólatok. De érdemes kerülni a túlzott hasonlóságot. A százszázalékos megegyezés helyett inkább olyan szetteket válasszatok, ahol finom utalásokkal tudjátok kihangsúlyozni a köztetek lévő összhangot. Az egyszerűség mellett döntöttetek vagy a párod ragaszkodik a farmerjéhez?
Egy divatos és kényelmes farmerdzseki egy virágos szoknyával például jó megoldás lehet, hogy mindketten egyediek legyetek, de mégis összeillő képet alkossatok. Anyagegyezés mellett a színekkel is játszhattok. A kiegészítőid színe megismétlődhet a párod pólójáéval, vagy akár választhatsz egy olyan ruhát is, ahol a minták színe igazodik a vőlegény ingjének árnyalatához.

2. Túl sok minta
Amellett, hogy a túl apró vagy túl sűrű mintázatok a kamerát is összezavarják, egy vibráló öltözék a figyelmet is eltereli rólatok. Kerüljétek azokat a ruhadarabokat, amin sok kicsi fekete-fehér kocka vagy pötty van nagy felületen. A mosolyotok és a köztetek lévő kémia legyen az, ami kiszúrja a néző szemét, ne az, amit viseltek. A kevesebb néha több.
3. Logók
Egyetlen multi cégnek sincs helye az eljegyzési fotótokon. Kivéve talán, ha az egyikőtök a CEO az adott vállalatnál. De nem, még akkor se.
4. Természetellenes póz
Ahogy a ruházatnál, itt se néz ki jól az erőltetettség. Semmi értelme azon görcsölni, melyik az előnyösebb profilod, vagy hogy pontosan milyen szögben kell megemelned a lábadat. Azzal az emberrel vagy, akit mindenkinél jobban szeretsz, és aki téged is a tökéletlenségeiddel együtt fogad el.
Fontos, hogy ne csak magadra, de a párodra is figyelj, hiszen ez egy kétszemélyes történet kezdete. Hiába vagy tisztában a saját erősségeiddel, ha a párod nem tud osztozni a magabiztosságodban. Segítsétek egymást a fotózás során, hallgassátok meg egymás észrevételeit és erősítsétek egymás önbizalmát. Nem baj, ha nincs nagy tapasztalatotok, mint fotómodell, és az első pár vakuvillanáskor érzett feszélyezettségnek se engedjétek, hogy elbátortalanítsanak titeket. Hagyjatok időt magatoknak, míg felengedtek, az első néhány kép mindig a bemelegítésről szól.

5. Helyszín és időpont
Mondanunk sem kell, hogy némileg furcsán hat egy magas sarkú az erdő avarján vagy a tengerpart homokján. Ne légy következetlen, próbáld összehangolni a helyszínt az öltözékeddel, hogy minél természetesebb és letisztultabb hatást érj el. A napszak sem mellékes. Ha esti vagy hajnali órákban történő fotózásról álmodsz, ügyelj arra, hogy kipihenten érkezz és a hűvösebb levegőre is érdemes készülni.
Horváth Krisztián fotós (Kristoban photography) szerint a megfelelő helyszín kiválasztása és az jó időzítés a kulcsfontosságú, hiszen minden helyszínnek mások az adottságai. A fotózást mindig részletes megbeszélés előzi meg, amely során az álomképetek minden elemét átbeszélhetitek a választott szolgáltatóval, aki szakértelmével azon lesz, hogy a lehető legtökéletesebben valósítsa meg az elképzeléseiteket. Az előzetes tárgyalást semmiképpen sem érdemes kihagyni, hiszen minden pár számára más napszak és más helyszín romantikus.
Ötlek Kristoban Photography-tól:
„Van, aki a reggeli lágy fényekben szereti átölelni párját egy gőzölgő tea vagy kávé mellett, elmerengve közös életük nagy tervein. Én mindig olyan helyszínt szeretek választani, ahol szép és nagy terek vannak, ahol a táj a csodás fényekkel érvényesülni tud, környezetet és hátteret nyújtva a pár romantikus fotóihoz. A hajnali napkelték fényei, a késő délutáni naplementék hangulata és az utána kékbeboruló égbolt, valamint a csillagboltos éjszakák is mind varázslatos élményt nyújtanak. A természet adta fényekhez csupán egy boldog párra van szükség, akik örömét bármelyik napszak tükrözni tudja.”
www.facebook.com/kristoban.photo
www.instagram.com/kristobanphotography
kristoban.photo@gmail.com
Kiváló helyszín lehet például a Balaton partja, ahol a víz és a visszatükröződő fények játéka számtalan lehetőséget rejt. A legtöbb pár választása Krisztián szerint a naplemente óráira esik, de izgalmas képek készülhetnek a jegyes fotózás alkalmával az úgynevezett kék órában is, mikor a Hold fénye ezüst csíkot húz a Balaton felszínére, valamint a környéki borok is sokat adhatnak a fotó bensőséges és meghitt hangulatához. Gondold végig, milyen is az környezet és atmoszféra, ami a legjobban tükröz titeket, és ez alapján már a konkrét helyszín kiválasztása is gyerekjáték lesz.

+1 Ne gondold túl
Bár sok mindenre kell figyelned, de sose felejtsd el, mi az, ami igazán számít: te és a párod. A kreatív fotózáson és az esküvői képeken bőven lesz lehetőség arra, hogy meglóduljon a fantáziátok, de a jegyes fotózáskor ti vagytok a főszereplők, nem a koncepció. Bízzatok a fotósotokban, élvezzétek a folyamatot, legyetek spontának, természetesek, önmagatok. Nyugi. Íratlan törvényszerűség, hogy a legjobb képek a véletlenül elkapott önfeledt pillanatokból születnek.
Bizonytalan vagy még az esküvő helyszínében is? Ez a teszt megmutatja, hogy itthon vagy külföldön érdemes-e kimondanotok a boldogító igent.