Laura és Balázs gyerekkoruk óta néptáncolnak, így nem is volt kérdés, hogy esküvőjükkel is a régi kézfogó hagyománya előtt tisztelegjenek, amelyet látványosan ötvöztek a modern szokásokkal.
EC: Miért éppen ilyen stílusú esküvőt szerveztetek?
Laura: Óvodás korom óta táncolok, igyekszem ápolni és fenntartani a kalocsai hagyományokat, a táncokat, népművészetet, a viseletet és mindent, ami ezzel kapcsolatos.
Balázs: Mindig fontos volt számomra a néptánc szeretete, a hagyományőrzés, ez szoros kapocs a kapcsolatunkban is.

EC: Mi volt az, amihez mindenképpen ragaszkodtatok?
Laura: Viseletben szerettünk volna az oltár elé állni, és minél több régi szokást feleleveníteni, ami kivitelezhető mai keretek között is. Emellett szerettünk volna mai értelemben vett klasszikus „fehérruhás esküvőt” is. Volt, amit igyekeztünk teljesen a hagyomány szerint megvalósítani, voltak modern elemek és volt, ami a kettő ötvözete.
Balázs: Az egész esküvőnk a kalocsai népművészet köré épült, de sok dolog modern kivitelben jelent meg. Például a meghívónk kívülről egy cifra hímzett terítőhöz hasonlított, ha szétnyitottuk, belülről a kékfestő mintát idézte meg. A menükártyát kalocsai virágkoszorú ölelte körbe. A helyszínen számtalan elem a helyi pingáló asszonyok munkája volt.

Laura: A menyecsketáncot viseletben táncoltuk, utána átöltöztünk „modern” menyecskeruhába, mely a vőlegénynél már nem tartalmazott népi elemeket, nálam igen. A felső része édesanyám által kézzel hímzett és tiszta riselines felső volt, pink szoknyarésszel, hozzá Sallay Tibor által készített szintén kézzel hímzett kalocsai papucs, magassarkú verzióban. A dekorációhoz a kalocsai minta 7 fő színét vettük alapul (kék, rózsaszín, lila, zöld, piros, narancssárga, citromsárga). Ezek jelentek meg a koszorúslány ruhákban, a szalvétákban, a virágokban, a gyertyákban, a padokon ilyen színű párnák voltak, ilyen színű szalagokkal tarkítottuk még az asztalokat és a hátteret is.
A gyűrűnkön is megtalálható a kalocsai motívum. Balázs már az eljegyzési gyűrűt is színes kalocsai virágokkal tervezte meg, így igazán egyedi darab lett. A karikagyűrűnk is igazán különleges, hiszen ehhez Bolvári Andrásné, a Népművészet mestere tervezett egy mintát és ez díszíti mind a kettőnk gyűrűjét.

EC: Hogy zajlott az esküvő?
Laura: A menyasszonyöltöztetés és a kikérő a Kalocsai Hagyományőrző Együttes székhelyén az Érsekkert melletti Hagyományőrző Háznál történt. Sokan a násznépből is viseletet öltöttek a kérésünkre. Ez után gyalogos menettel, énekszóval átsétáltunk a kalocsai Nagyboldogasszony-Főszékesegyházba, ahol sorfalat álltak a viseletbe öltözött táncosok, és bevonulásunk előtt elénekelték a „Jézus szíve szeretlek én” templomi éneket, melyre régen vonultak be a templomba.
Balázs: A templomi szertartás után kint a téren következett egy örömtánc, ahol a talpalávalót Pál István „Szalonna” és bandája, valamint a helyi zenekar Markó Gábor és Iván Róbert vezetésével játszotta, majd menettánccal visszatáncoltunk a kikérő helyszínére. Innen mentünk a lakodalom helyszínére, a meszesi Juca néni csárdájába.

EC: Melyek voltak még a hagyományos elemek?
Laura: Jó pár évtizede nem jellemző viseletben állni az oltár elé, ezen a vidéken is felváltotta a fekete menyasszonyi ruhát a fehér menyasszonyi ruha. Korábban a fekete sok tájegységen jellemző volt, a menyasszony ezzel is gyászolta a lányságát. Ezen a vidéken jellegzetes a kiengedett hajviselet is. Régen a lányoknak a hajuk volt az ékességük, amit itt tudtak utoljára megmutatni, hiszen ezután már nem hordhatták leengedve, fedetlen fejjel. Itt látható a menyasszonyon utoljára lánykorának fejdísze, a bukros pántlika, mely előtt található még egy mirtuszkoszorú és egy rozmaringág is. A templomi szertartás után a Hagyományőrző Háznál kaptunk egy feladatot: el kellett fűrészelnünk egy darab fát, természetesen nem a legjobb eszközökkel, ezután pedig a táncosok bennünket is meglepve megtáncoltatták a menyasszony „ágyát”. Ez régen úgy zajlott, hogy vitték a menyasszony ágyát, ágyneműjét, párnáit át a vőlegényes házhoz és ekkor történt a táncoltatás. Este a vacsora után a helyi táncosok újra viseletbe öltöztek, felidézve a „szakácstáncot”, amikor a szakácsasszonyok kezükbe fogva fakanalat, edényeket a násznép között és ezekkel hangzavart keltve táncoltak, hogy ők is mulassanak egyet.

A fényképező mögül…
Laura és Balázs rendhagyó esküvőjét Mészáros Máté, a Jazzed by Matt kamerája örökítette meg. Máté Kalocsán él, de az ország egész területén szívesen fotóz esküvőket, átadva azt a pozitív energiát, ami a szerelmesek életének egyesülésekor születik. Képein megörökíti a rejtett mozdulatokat, őszinte gesztusokat és pillanatnyi érzelmeket.
Kalocsai álomesküvő, ahogy Laura és Balázs megálmodta
Babonás vagy, megtartanád a hagyományokat? Összegyűjtöttünk neked párat egy helyen!