A menyasszony megjelenésének egyik legfontosabb összetevője a virágcsokor. Nem elég, hogy illeszkednie kell az ara stílusához és menyasszonyi ruhájához, az sem árt, ha összhangban van az esküvői dekorációval és a nagy nap koncepciójával. Mivel a csokor kiválasztása is épp oly nehéz, mint az álomruha megtalálása, segítségül hét izgalmas trendet hoztunk, sőt azt is megmutatjuk, hol készülnek ezek az illatos remekművek.
Heni Virág – A greenery ragyogása

Nyitó képnél és itt: Purephoto, Csokor: Heni virág
A Heni virág profi csapata imádja a természetet és a szerelmes pillanatokat, ezt próbálták meg egy csokorba belesűríteni, így a zöldek és a fehérek különböző árnyalataiban megjelenő növényekből állították össze a menyasszonyi csokrot, amihez egy kicsit vad, rafinált leveleket kötöttek. De természetesen a menyasszonyi csokrokon túl a vőlegény kitűzőjét is elkészítik neked ezekből a virágokból, hogy ezzel is kifejezzétek összetartozásotokat. Ha pedig az asztaldíszt is szeretnéd a menyasszonyi csokrodhoz hasonló virágokból elkészíteni, azt is szívesen vállalják, több, mint 20 éves tapasztalatukkal biztosan nem csalódsz majd az alkotásaikban.
Kerttündér virágműhely – A bohém szerelem csokorba zárva

Fotó: Couplegoals Destination Wedding Photography
Az egész esküvőt áthatja a természetesség, és a romantikus színek bohém eleganciája? A pampafű, a rózsa és a száraz virágok tökéletes választás lesznek. A virágok birodalmának legdivatosabb képviselői egy virágcsokorba kötve olyan érzést keltenek, mintha szabad rózsákkal keretezett mezőn sétálnál végig. A Kerttündér virágműhely tapasztalt virágkötője a leggyönyörűbb virágokat köti a menyasszonyi csokorba, legyen szó vízparti, romantikus, természetközeli vagy bohém esküvőről.
Gyöngy Wedding & Event Decor – A forró szerelem menyasszonyi csokra

Fotó: Csaba Györfi Wedding Photographer
Emlékszel az első randevútokra? És hogy hogy röpködtek a pillangók a hasadban amikor először megcsókoltátok egymást? A Gyöngy Wedding & Event Decor virágkötője ezt a romantikus szerelmet szerette volna csokorban megjeleníteni, az aktuális esküvői trendekhez igazodva. Így a zöldek különböző árnyalatai közé a szerelmes éjszakai pillanatokat visszaidéző sötét levelek és vörös rózsák kerültek a csokorba, kövirózsákkal kiegészítve. Ha szeretnéd az érzéseidet a virágokon keresztül is kifejezni, megtaláltad a tökéletes csokrot és a virágkötőd!
Kíváncsi vagy milyen volt Mikecz Estilla és Mohácsi Norbert álomesküvőjén ez a csokor? Nézd meg az esküvői videót és inspirálódj az esküvődre!
Attila Virágszalon – Lendületes fiatalság

Fotó: : With You by Zsuzsi Forgács, Csokor: Attila Virágszalon
Imádod a természet pasztelles őszi színeit, és egy örökké pörgő személyiség vagy? Van egy jó hírünk: ezt a csokrot olyan színekből és virágokból kötötte meg az Attila Virágszalon, az új csokor trendeknek megfelelően, amik soha nem mennek ki a divatból! A rózsaszín és bordó színeiben pompázó csokor laza, mégis elegáns maradt. Egy ilyen rusztikus, szalaggal megkötött virágcsokorban a bohém, az indusztriális vagy a vibrálóan elegáns esküvői megjelenésed tökéletes kiegészítőre lel.
Noémi Virág Galéria – Az örök szerelem esküvői csokra

Fotó: Erzsébet Laufer Photography, Csokor: Decor and More by Brigi
A játékos, vidám, mégis romantikus természeted bátran tükrözheti a menyasszonyi csokrod. Egy fehér és bézs színekkel megálmodott, elegáns esküvőhöz a Decor and More by Brigi jó érzékkel válogatja össze a színeket, ráadásul ha az élővirágok helyett valami tartósabbra vágynál, akár örök csokor képében, minőségi selyemvirágokkal is készülhet az esküvői csokrod. A klasszikus forma a leomló zöldekkel még izgalmasabbá válik.
Örömvirág Esküvő – Az őszi színek romantikája esküvői csokorba zárva

Fotó: Wedding is Coming, Csokor: Örömvirág Esküvő
Imádsz az erdőben sétálni ősszel is és a meleg színek illenek hozzád? Felejtsd el a klasszikus menyasszonyi csokrot és válogass a csokrodba melegebb színeket, őszi árnyalatokat. Az Örömvirág Esküvő profi virágkötőjének menyasszonyi csokra ráadásul laza, bohém hatást kapott a virágok közé tűzött pampafűvekkel.. Ne feledkezz meg a vőlegényed kitűzőjéről és az autó dekorációjáról sem: ha a csokrodhoz hasonló virágokból készül rá a dekoráció, és az esküvőtök teljes asztaldekorációját is ugyan abból a virágokból álmodod meg, garantált lesz a harmónia.
FLOWdesignER Enterieus & Flower és Miniflower – Intenzív színek

Fotó: Fénypont
A FLOWdesignER Enterieus & Flower és Miniflower összefogásából megszületett esküvőn úgy érzed majd magad, mintha egy tündérmesében járnál. Figyelembe véve a menyasszony elképzeléseit és stílusát alkotják meg a saját csoda-világodat. A profi csapat a bohém, laza, mégis eleganciát tükröző menyasszonyi csokra mellé természetesen a vőlegényed kitűzőjét is örömmel elkészítik. Kérj bátran intenzív színű rózsákat és boglárkákat, lazításként pedig az esküvői csokrok slágerét, az eukaliptuszt.
A menyasszonyi csokor tökéletes kiegészítő, de a karikagyűrű minden nap ragyogóvá tesz!