A Szalma Annamária és Szikszai Péter alkotta Maya’n’Peti formáció története három évvel ezelőtt indult A Dal című műsornak köszönhetően. Az akkori közös szárnybontogatások hamar meghozták a sikert, amit újabb saját dalok, feldolgozások és koncertek követtek. Az esküvői zenekar szerepét is szívesen betöltő duó már nemzetközi vizeken is népszerű, így külön köszönjük, hogy dalaikkal emelték az Esküvő Classic Live! exkluzív divatbemutatóinak hangulatát…
EC: 2016-ban alapítottátok meg közös formációtokat Maya’n’Peti néven. Pontosan milyen stílusban zenéltek? Hogy találtatok egymásra?
Maya: Pop, soul (némi jazz), és rock stílusban zenélünk. A dalokat akusztikus formában adjuk elő, ami a duónk egyedisége is egyben. Mindig igyekszünk még színesebbé tenni a műsorunkat, ezáltal gondoskodunk róla, hogy minden generáció jól érezze magát, legyen szó esküvőről vagy bármilyen egyéb jellegű rendezvényről.
2012-ben találkoztunk először az X-faktorban, ahol össze is barátkoztunk. 4 évvel később Peti felhívott, hogy közölje, bekerültek a ByTheWay zenekarral A Dal versenybe és örömmel vennék, ha csatlakoznék hozzájuk, mint vokalista. A próbák alkalmával jobban megismertük egymást és csak poénból elkezdtünk néhány dalt játszani, amikor ketten voltunk. Nem kellett sok idő hozzá, pár hónap után már megvolt az első közös koncertünk a Szegedi Borfesztiválon. Ezt követően elkezdtünk egyre több helyen zenélni Budapesten, majd pedig megtörtént az első esküvői felkérés is 2017-ben.

Peti: Akusztikus pop, soul, rock formációnak tartjuk magunkat. A zenekar különlegessége, abban rejlik, hogy két, alapjaiban különböző hangkarakter találkozik egymással, mégis valahogy, amikor egyszerre szólalunk meg, tökéletes összhangban vagyunk. Maya egy finom Úrinő selymes, jazzes puha hangszínén szólal meg, míg jómagam a karcosabb picit rockosabb vonalat képviselem. Másik egyediségünk annak köszönhető, hogy Maya az éneklés mellett, shakerezik, csörgőzik és néha kazoon játszik, én meg énekléshez gitározom, loopolok (rövid ismétlődő részeket felveszek és felépítek egy alapot) és beatboxolok. Ennek eredményeként, bár csak ketten vagyunk, egy teljes akusztikus zenekart teszünk ki.
2012-ben találkoztunk először az X-faktor táborában. Maya akkor még 16 éves kislány volt, de már akkor is csodaszép hangja volt és megnyerő kisugárzása. 2016-ban, amikor bejutottunk a ByTheWay nevű formációmmal a Dal című műsorba és vokalista lányokat kerestünk, egyből beugrott, hogy neki szólnom kell, hogy jöjjön.
Hál Isten’ egyből elvállalta a felkérést. A már 20 éves Maya nem csak jó hanggal rendelkezett, de egy gyönyörű nővé cseperedett, és ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni… Hamar kipróbáltuk, hogy milyen együtt énekelni. Maya édesapja, aki zongorista, felfigyelt rá, hogy nagyon passzol a hangunk és megbeszéltük, hogy megpróbálunk egy kezdetleges pici repertoárt összerakni. Azóta nagyjából 100 dalt tudunk együtt játszani…

EC: Az akusztikus, lágy dallamok hangulatos kísérői egy esküvői vacsorának vagy épp a nyitótáncnak. Ti vállaltok ilyen jellegű felkéréseket?
Maya & Peti: Nincs is szebb, mint az ifjú pár életének legfontosabb pillanatát megzenésíteni! Maya különösen szereti a meghitt esküvői pillanatokat és néha nehezen is fogja vissza magát, nehogy túlságosan meghatódjon. Nagyon szívesen teszünk eleget ilyen jellegű felkéréseknek, mint esküvői zenekar. A párok kifejezetten kedvelik a szép akusztikus dallamokat a ceremónia és a vacsora alatt. Az élő zenés nyitótánc is mindig nagyon emlékezetes pillanat marad a pár és a vendégek számára egyaránt.
EC: Ilyenkor saját zenei repertoárból dolgoztok, vagy szívesen megvalósítotok egyedi kéréseket is?
Maya: Saját repertoárunkból dolgozunk, viszont fontosnak tartjuk, hogy a pár tökéletesnek élje meg ezt a napot zenei oldalról is, így mindig van lehetőség 2-3 olyan dal megtanulására, amit mindenképpen szeretnék, hogy elhangozzon a Nagy napon. Ilyen egyedi kérés volt például a szülőköszöntő és a nyitótánc alkalmával.
Peti: A repertoárunk elég széleskörű. Retro-modern, külföldi-magyar számok, de többségében angol nyelvű dalok. Bár megvan a saját zenei ízlésvilágunk, amennyiben időben jelzi a kérést felénk a megrendelő, szívesen megtanuljuk egy-két kedvencét, hogy ezzel is még személyesebb műsorral tudjunk kedveskedni. Persze az sem utolsó, hogy így bővül a repertoárunk, ha kifejezetten tetszik nekünk a kért dal vagy dalok.

EC: Szerintetek az élőzene hogyan emelheti az est fényét? Mi alapján érdemes esküvői zenekart választania a pároknak?
Maya: Egy sokkal személyesebb és hangulatosabb atmoszférát lehet varázsolni az élőzenével. Az embereket egyszerűen magával ragadja ez a fajta akusztikus hangzás, és a tapasztalataink is arról árulkodnak, hogy mindig sikerült felejthetetlen pillanatokat szereznünk ezzel. Érdemes megnézni, hogy milyen repertoárból dolgozik a zenekar az internetes platformokon, illetve aki teheti, menjen el a zenekar egyik koncertjére, ha tényleg biztosra szeretne menni.
Peti: Az élőzene varázslatosságánál kevés jobb dolgot tudok kiemelni. Nincs kétszer ugyanúgy lejátszott dal. Minden ott történik meg a nézőközönség szeme láttára és füle hallatára. Egy jó zenekarra évek múltán is emlékezni fog a vendégsereg és az ifjú pár. Egyrészt fontos, hogy a zenekar kisugárzása szimpatikus legyen a párnak, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, hogy felhőtlenül boldogok legyenek a nagy napjukon. Fontos, hogy hallgassák meg a zenekart, ha tehetik akár élőben is, ha erre nincs mód, akkor több zenei anyagot is nézzenek meg a kiszemelt előadótól.
EC: Ha valaki titeket szeretne felkérni esküvői zenekarának, a nagy nap előtt mennyi idővel vegye fel veletek a kapcsolatot? Az ország teljes területén vállaltok felkéréseket?
Maya & Peti: Ha valaki fel szeretne kérni minket, akkor ezt jobb, ha minél előbb megteszi, hisz annál nagyobb az esély rá, hogy nem leszünk foglaltak. Ha valaki már a tervezés azon fázisában gondol a zenére, amikor még csak körvonalazódik az időpont, akkor biztos, hogy valahogy találunk megfelelő alkalmat és ott leszünk. Az ország bármely pontjára elmegyünk, sőt akár országhatáron túl is!

EC: Mindeközben egy hosszú, több állomásos európai koncertturnén vagytok túl. Milyen fogadtatásban volt része a zenéteknek?
Maya: Fél évig a Kanári szigeteken zenéltünk, majd az ősszel a Balti-tengert hajóztuk be. Elképesztően jó fogadtatásban volt részünk külföldön. A koncertek alkalmával sikerült mindenféle korosztályt lenyűgöznünk, ami hatalmas élmény volt mindkettőnk számára. Igazán különleges érzés azt látni, amikor nem számít a kor és mindenki jól érzi magát együtt arra a zenére, amit éppen játszol.
Peti: Fél évet töltöttünk a mediterrán Kanári szigeteken és 35 napot zenéltünk a lényegesen hűvösebb Balti-tengeren. Nagyon jó látni, hogy a világ bármely pontján vannak olyanok, akik élnek-halnak az akusztikus zenéért. Értelemszerűen, amikor angolok dicsérnek, akkor igazán úgy érezzük, hogy a duónk egy komoly színvonalat ért el, ugyanis Angliában kis túlzással minden utcasarkon ott áll egy még fel nem fedezett Ed Sheeran. De találkoztunk kínaiakkal és ausztrálokkal is, akik állították, hogy nekünk ott nagyon nagy jövőnk lenne. Nincs jobb érzés, mint amikor azt látjuk, hogy szinte minden egyes mozdulatunkra figyelnek.

EC: Mik a terveitek a következő évre vonatkozóan?
Maya: Itthon szeretnénk tovább építeni a karrierünket és minél több ifjú pár nagy napját felejthetetlenné tenni a zenénkkel. Emellett különböző rendezvényeken és fesztiválokon vállalunk fellépést, melyek által reméljük, hogy még többekhez jut el az üzenetünk a zenén keresztül. Nagyon szeretném, hogy Magyarországon is „kortalan” legyen a mi koncertünk és összehozza a különböző korosztályokat, mert erre nagy szükség van itt is.
Peti: Szeretnénk még külföldi turnékat szervezni, nagyon szeretnénk, hogy egyre több esküvőnek legyünk a kísérői. Fesztiválok, céges rendezvények is jöhetnek. Szeretnénk egy lemezt csinálni a legjobban sikerült feldolgozásainkból, hogy koncert után is tudjon hallgatni minket az, akinek élőben elnyertük a tetszését. Ezen felül növelni fogjuk a saját dalok számát!
Maya’n’Peti
www.mayanpeti.com
www.facebook.com/mayanpeti
mayanpeti@gmail.com
+36 20 539-7541
Ha számodra is fontos a minőségi zene az esküvődön, ne késlekedj ajánlatot kérni a Maya’n’Peti zenekartól!
Egy esküvőn nem csak a dallamok, hanem a torta is édes. Szemezgess velünk 2020 tortatrendjeiből!