Fotó: Papp Attila
Négy éve már annak, hogy Wéber Kata sminkecsetet ragadott, ami pedig egyszerű hobbinak indult, az mára igazi szenvedélyé és hivatássá duzzadt. Kata sminkelt már az Esküvő Classic magazinnak, de az idei IMAGINE Wedding Show modelljei is részben az ő kezei alatt szépültek. Az esküvői sminkes most elárulta, hogy milyen technikákkal érdemes készíteni a menyasszonyi sminket, hogy az önazonos legyen, és hogy nekünk, magyar nőknek van-e még fejlődni valónk a sminkelés terén.
EC: 2017-ben kezdtél el foglalkozni a sminkeléssel. Mi/ki motivált, hogy elindulj ezen az úton?
Kata: Igen, a 2017-es év nagyon meghatározó volt számomra. Akkoriban ért véget egy több mint tíz éves kapcsolatom. A volt párommal úgy terveztük, hogy elutazunk, végül azonban a nyaralásra félre tett pénzem egy sminktanfolyamra fordítottam. Beiratkoztam Hovorka-Miskolczi Kinga sminkiskolájába, ahol életemben először fogtam ecsetet a kezemben. Kezdetben semmilyen tervem nem volt, egyszerű hobbiként indult az egész, azonban ahogy önmagamra találtam a sminkek világában, rájöttem, hogy ez az, amivel igazából foglalkozni szeretnék. Azóta nem tettem le az ecsetet, folyamatosan fejlesztem magam. A legnagyobb inspiráció számomra a volt oktatóm, Hovorka-Miskolczi Kinga munkássága. Örülök, hogy tőle tanulhattam, a legjobb kezekben voltam.
EC: Milyen sminkek elkészítését vállalod?
Kata: Leginkább a beauty vonal áll közel a szívemhez. Az évek során egyértelműen az esküvői sminkek világa lett a kedvencem. Nincs is annál jobb érzés, amikor hozzátehetsz a menyasszony szépségéhez a nagy napján. Szeretek részese lenni az izgatott készülődésnek, olyan különleges és megható ünnepi pillanatok ezek.

Fotó: Kanti Dorottya fotográfus

Fotó: Virág-Szilágyi Szabina
EC: Szakmabeliként hogyan látod a magyar nők sminkelési szokásait? Van, amit másképpen kellene csinálnunk?
Kata: Itthon is egyre több hölgy sminkeli magát, és úgy vélem, hogy egyre ügyesebben. A social média felületeken nagyon tehetséges beauty bloggerektől lehet tanulni, jó minőségű tutorial videók elérhetőek. Nemzetközi viszonylatban azért még van hova fejlődnünk, de azt gondolom, jó úton járunk!
EC: Mire kell ügyelni ahhoz, hogy az esküvői smink önazonos és tartós legyen?
Kata: A legfontosabb, hogy a menyasszony jól érezze magát a sminkben. Hiába teszek valakire egy szép sminket, ha nem tudja viselni, akkor az csak festék lesz az arcon. Ahhoz, hogy ne csak szép, de tartós is legyen a smink, a professzionális eszközök és anyagok használata mellett elengedhetetlen a bőr megfelelő előkészítése. A tökéletes smink a gyönyörű bőrrel kezdődik. Lépésről lépésre kell felépíteni a sminket. Használjunk primert a bőr felszínének kiegyenlítéséhez, dolgozzunk vékonyan, de ahol szükséges, ott rétegezve. A vastag alapozóréteg ugyanis könnyebben „lecsúszik” a bőrről, elmozdul, megolvad a bőr melegétől. A tökéletes eredmény eléréséhez sminkfixálóval fejezzük be a folyamatot.

Fotó: Virág-Szilágyi Szabina

Fotó: Dévai Zoltán
EC: Mi az, ami már túlzás egy esküvői smink esetében? Volt, hogy lebeszéltél valakit az elképzeléseiről?
Kata: A menyasszony, finom eleganciát kell, hogy sugalljon, így egy szépítő jellegű sminkre van szükség. Alapvetően a letisztultabb vonalat képviselem. Előfordult, hogy az egyik menyasszonyom a próbasmink alkalmával vörös ajkakat kért fekete füstös szemmel párosítva. Próbáltam finoman jelezni neki, hogy szerintem visszafogottabb megjelenésben kellene gondolkoznunk, Ő azonban rendszeresen erősebb sminkeket szokott viselni, így ebben az esetben számára ez az erősebb smink volt önazonos.
EC: Milyen színekkel, technikákkal és termékekkel szeretsz a leginkább dolgozni?
Kata: Szeretem a minél technikásabb, vonalas sminkeket, ahol szabadjára engedhetem a kreativitásom, és tényleg alkothatok. Az egyik kedvencem egyébként az aqua technika, amivel fantasztikus színhatásokat lehet elérni, azonban a vizes bázis miatt kevésbé tartós a végeredmény, így a hétköznapokban ritkán alkalmazom, inkább csak kreatív fotózások esetén. Nagyon szeretem a fényes textúrákat, így a pigmentek, selyemporok abszolút kedvencek nálam. Ezek nélkül lehet élni, csak nem érdemes!

Fotó: Kocsis Gyula

Fotó: Virág-Szilágyi Szabina
EC: Tapasztalataid szerint a menyasszonyok inkább szakemberrel készíttetik az esküvői sminket, vagy megpróbálkoznak otthon, saját maguknak megcsinálni?
Kata: Az esküvői sminket még azok a menyasszonyok is fontosnak tartják, akik egyébként a hétköznapokon szinte nem is sminkelik magukat. Az én tapasztalatom szerint, a nagy napon azonban szeretik szakemberre bízni magukat. Azt gondolom, hogy bármilyen ügyesen is tud valaki sminkelni a hétköznapokon, az esküvő napján akkor is érdemes a szépségét egy profira bízni. Bármilyen váratlan szituáció adódhat, ami felborítja az esküvői menetrendet, egyetlen negatív élmény is befolyásolhatja akár az egész napot, és dominó-effektust tud elindítani, elég csak egy rosszul meghúzott tusvonal. Ezért mindenkinek javaslom, hogy a külsejével való teljes elfoglaltságot és törődést tegye át szakértő esküvői sminkes vállára.
EC: Milyen színekkel, technikákkal és termékekkel szeretsz a leginkább dolgozni?
Kata: Szeretem a minél technikásabb, vonalas sminkeket, ahol szabadjára engedhetem a kreativitásom, és tényleg alkothatok. Az egyik kedvencem egyébként az aqua technika, amivel fantasztikus színhatásokat lehet elérni, azonban a vizes bázis miatt kevésbé tartós a végeredmény, így a hétköznapokban ritkán alkalmazom, inkább csak kreatív fotózások esetén. Nagyon szeretem a fényes textúrákat, így a pigmentek, selyemporok abszolút kedvencek nálam. Ezek nélkül lehet élni, csak nem érdemes!

Fotó: Kovács Krisztián

Fotó: Papp Attila
EC: 2022-re még vannak szabad időpontjaid?
Kata: A legtöbb menyasszony szeret előre mindent megszervezni, így szerencsére jól tervezhető a következő esküvői szezon, de vannak még szabad időpontjaim. Rengeteg tervem van a jövő évre vonatkozóan, ezek közül már van, amin el is kezdtem dolgozni. Bízom benne, hogy 2022 egy nagyon eredményes év lesz.
EGY KIS INFORMÁCIÓ KATA WÉBER MAKEUP ARTISTRÓL
2017-ben, egy drasztikus magánéleti fordulatot követően kezdett el Kata sminkeléssel foglalkozni. Hovorka-Miskolczi Kinga sminkiskolájának elvégzése után sorra vállalt felkéréseket mind beauty, mind esküvői vonalon. Vallja, hogy egy jó smink megtartja az egyéniséget, de ugyanakkor önbizalommal tölt fel és szebbé tesz. Esküvői sminkesként a letisztultabb irányzatokat kedveli, de örömmel tesz eleget a merészebb kéréseknek is.
Fotó: Papp Attila
Kata Wéber Makeup Artist
www.instagram.com/katawebermakeupartist
wkatinka@hotmail.com
Nézd meg milyen esküvői smink és frizura trendek hódítanak majd 2022-ben!