A nagy nap csak akkor lesz teljes, ha van egy olyan személy, aki képes irányítani a vendégeket és a szolgáltatókat, aki tudja, mikorra kell a játékokat időzíteni és a hangulatot feltüzelni. Dér Bence ceremóniamester több tucat esküvőn szerzett már tapasztalatot ezen a téren…
EC: Hogyan csöppentél az esküvők világába?
Bence: Talán úgy kezdődött, mint mindenkinek. Először egy jóbarátom kért fel, hogy legyek az esküvőjükön ceremóniamester. Itt még keveset tudtam a szakma rejtelmeiről, ezért munka után az internetet bújtam, hogy minél többet megtudjak erről a hivatásról. Az esküvő nagyon jól sikerült és nagyon otthonosan éreztem magam a szerepben. Ezután rögtön érkezett a következő felkérés, abból egy másik, így mostanra már egyéni vállalkozóként kísérek el átlagosan évi 40-50 párt.

EC: Miért tartod különlegesnek a ceremóniamesteri szerepet?
Bence: Mert a párok életének eddigi legfontosabb napját bízzák rám, ami egy nagyon megtisztelő feladat. Rengeteg kihívást rejt, hiszen nincs két egymással összehasonlítható esküvő, éppen ezért a szereplésünket is ehhez kell igazítani. Mivel ismétlésre nincs lehetőség, ezért itt minden esetben 110%-t kell nyújtani, hogy a párok és a vendégek is teljesen meg legyenek elégedve a nap minden pontjával.


EC: Milyen előnyei vannak, ha ceremóniamester koordinálja a nagy napot?
Bence: Az egyik nagy előnye, hogy egy olyan ember irányítja a napot, aki könnyen olvad be a vendégek közé, ezáltal könnyen alakít ki kapcsolatokat a vendégekkel, aminek az eredménye egy fergeteges lagzit eredményez. Más részről pedig szabadabban tudunk mozogni a hagyományok között, több új dolgot tudunk vinni az esküvők világába, így a párok, akik ceremóniamestert választanak, egyedibb esküvőt kapnak végeredményként.
EC: Mit gondolsz arról, amikor egy rokon vagy jóbarát vállalja magára ezt a szerepet, egy gyakorlott ceremóniamester helyett?
Bence: Mivel én is így kezdtem a szakmát, nem ítélem el ezt a megoldást. Viszont sok mindent figyelembe kell venni. Nem elég ha valaki vicces, jó fej, mert a hangulat az csak egy része a munkánknak. Az események és a többi szolgáltató illetve a vendégek koordinálása is komoly feladat, illetve a kiemelkedő problémamegoldó képesség szintén.

DÉR BENCE CEREMÓNIAMESTERRŐL MONDTÁK
„Bencének hála csak egy feladatunk volt a Nagy Napunkra: élvezni. Ezt pedig a profizmusának, kedvességének, emberségének köszönhetjük. Már az első találkozásnál biztosak voltunk benne, ez pedig egyre csak tovább erősödött az esküvő közeledtével. Hihetetlenül profi, már a templomnál segítette az ültetést, a bevonulást, a fotózkodást, tényleg mindent. A vacsora helyszínén pedig annyira rugalmas volt, és végtelenül kreatív, a játékainak hála egész este hihetetlen hangulat volt. De azt hiszem a legnagyobb visszajelzés az, hogy a Levendulás helyszín a profizmusa miatt felvette vele a kapcsolatot, hogy a továbbiakban is együtt dolgozzanak. A család pedig odáig volt érte, akiknek már volt esküvőjük bánták, hogy lemaradtak Bencéről, akiknek még lesz megkönnyebbültek, hogy ceremóniamestert nem kell tovább keresniük. Bár nekünk nem tűnt fel, hogy bármi nehézség vagy eltérés lett volna a menetrendben, egy biztos: Bence megoldotta, vagy megoldotta volna, ha lett volna ilyen.”
– Zengő
„Egy kedves barátom esküvőjén vettem részt múlt héten, ahol Bence volt a ceremóniamester. Profin “vezényelte” le az egész napot/estét, és ami különösen szimpatikus volt nekem, hogy nem volt sablonos és látszik rajta, hogy mennyire élvezi, amit csinál. Külön piros pont azért, ahogy bulizott is velünk. Szívből ajánlom mindenkinek, aki a leendő esküvőjére ceremóniamestert keres.”
– Marianna
„Bence az egész procedúra alatt hozta azt, amit szerintem minden ember elvárna egy ceremóniamestertől. Ötletek, kedvesség, fiatalos jókedv és megértés, csak hogy pár fontos tulajdonságot soroljak. Nem sok esküvőn voltam életemben, de ez volt az első, ahol a vendégek is megkérdezték, hogy hogy „találtunk” ilyen jó ceremóniamestert. Mama például úgy fogalmazott, hogy nagyon korrekt az Úr! A felkészülési idő alatt is végig rugalmas volt, még az utolsó napi változtatásokra is jókedvvel és megértően tekintett. Csak ajánlani tudom Bencét, kívánok neki hasonlóan sikeres esküvőket, a Miénk óriásira sikeredett és ebben Bencének is hatalmas szerepe volt!”
– Szabolcs
Ezért szerintem az adott rokon vagy barát eddigi tapasztalatit venném figyelembe. A ceremóniamesterkedés előtt én közel 10 évig voltam kereskedelmi vezetői pozícióban, ahol napi feladatom közé tartozott 10-15 fős osztályok vagy 50-60 fős üzletek napi irányítása, ebből kifolyólag a programok és a vendégek koordinálása nem okozott gondot első alkalomra sem.

EC: Ha a párok téged bíznak meg, hogyan zajlik a közös együttműködés?
Bence: Az esküvőt 2-3 találkozó előzi meg, de emellett különböző csoportokon belül akár napi kapcsolatban is vagyunk, ha felmerülne pár kisebb kérdés, amire gyorsan választ kell kapniuk, mindig legyen kihez fordulniuk. Természetesen minden együttműködés szerződéses úton és számlákkal kiegészítve zajlik, hogy a párok a legapróbb részletekkel is tisztában legyenek.
EC: Te hogyan készülsz fel egy-egy esküvőre?
Bence: A felkészülés alapja mindig az ismerkedés. Igyekszem minél jobban megismerni a párok történetét, közben pedig magamról is mesélek, hogy mire az esküvő napja elérkezik, egy jó hangulatú baráti viszony alakuljon ki. Ezek után igyekszem a történetükből 1-1 részletet beleszőni a nagy nap forgatagába, hogy a vendégek másnap azt meséljék a barátaiknak, hogy ezen az esküvőn valami különlegessel találkoztak. Ennek köszönhetően volt már Wall Street farkasát idéző harisnyakötő dobás vagy a pár történetéből megírt kocsis játék és még miegymás.
EGY KIS INFORMÁCIÓ DÉR BENCE CEREMÓNIAMESTERRŐL
Ami egy egyszeri baráti felkérésnek indult, az mára komoly hivatássá nőtte ki magát Dér Bence életében. Mielőtt még elkötelezte magát a párok segítése mellett, mint ceremóniamester, tíz évet töltött kereskedelmi vezetői pozícióban, ahol különböző méretű csapatok irányításával is foglalkozott. Ennek köszönhetően könnyedén koordinálja az esküvői vendégeket és a szolgáltatókat, hogy nektek már csak egy dolgotok legyen: élvezni a nagy napot!
EC: A nagy napon mettől-meddig vagy jelen?
Bence: A vendégvárás vagy gyülekező előtt 2 órával érkezem, hogy legyen időm az utolsó kis részletet is leellenőrizni a start előtt. Az utolsó program, – ami általában a menyecsketánc – után még egy órát szoktam maradni. Úgy érzem a munkám elvégzettnek, ha a menyecsketánc után újra felpörgetjük a bulit, és mikor már minden sínen van, akkor adom át a stafétát a DJ-nek vagy a zenekarnak. Ha napközben az emberek kellően fel lettek tüzelve, hajnal egy után már minden olajozottan működik a tánctéren.


EC: Helyileg hol vállalsz felkéréseket?
Bence: Mindig azt szoktam mondani, hogy én a párokért megyek. Azaz ha megvan közöttünk az összhang, akkor a szolgáltatásom az egész országban elérhető. Idén voltam már Nyírtasson, a szezont pedig jelen állás szerint Sopronban zárom majd, a kettő között pedig körbe utazom az egész Balatont és az ország többi pontját.
Dér Bence ceremóniamester
benceremonia.hu/
facebook.com/benceremonia
www.instagram.com/benceremonia/
benceremonia@gmail.com
Kíváncsi vagy mi az örömapák szerepe az esküvőn? Itt elolvashatod!