Fotó: Twitter: @qsteph
Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelmi története már a 2000-es évek elején is őrült lázban tartotta mind a bulvársajtót, mind a rajongókat. A nemes egyszerűséggel csak „Bennifer-ként” emlegetett páros románca akkor zátonyra futott, de most végleg révbe értek egy Las Vegas-i álomesküvőn, a világ pedig egy emberként nyugtázta: az igaz szerelem létezik!
Jennifer Lopez és Ben Affleck egyszer már készült az esküvőre. Húsz évvel ezelőtt, a 2000-es évek álompárjaként kikiáltott „Bennifer” pontosan ugyanilyen összhangban, jegyben járva tervezgette a nagy napot, amit hiába figyeltek több millióan árgus szemekkel, nem következett be. Jennifer és Ben útjai akkor, – a nagy médiafelhajtásra hivatkozva – kettéváltak.
Az énekes-színésznő Marc Anthony mellett talált vígaszra, akivel tíz évig éltek házasságban, mely idő alatt két lányuk született. Míg a színész Jennifer Garner oldalán találta meg a boldogságot, egészen 2018-ig, amikor Affleck alkoholproblémái miatt bejelentették a válást.
Jennifer ekkor még javában tervezgette újabb esküvőjét Alexander Rodriguez baseballjátékossal, amit a férfi kicsapongásai és kétes nőügyei végül szabotáltak. Jen szingli lett, és minden adott volt, hogy az évezred álompárja ismét egymásra találjon.
2021 tavaszán robbant a hír, hogy „Bennifer 2.0” nem csak pletyka, és a világ rögtön hinni kezdett az igaz szerelemben és a sors összekovácsoló erejében. A pár tavaly július 25-én, Instagramon jelentette be hivatalosan, hogy valóban újra egy párt alkotnak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A vörös szőnyegen 2021 szeptemberében debütáltak- a Velencei Filmfesztiválon sütött róluk, mennyire boldogok együtt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
2022 áprilisában került sor ismét az eljegyzésre, és már akkor azt rebesgették, hogy nem kell sokat várni az esküvőre sem, hiszen Jennifer szeretné minél előbb elkezdeni a közös házaséletüket. A pletykák ismét bejöttek…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
2022. július 16. a bűvös dátum
Jennifer és Ben minden felhajtást mellőzve, Las Vegas-ban állt oltárhoz egy autós kápolnában, ahol négy másik párral álltak sorba az esküvői engedélyért. Nem voltak A-listás sztárok, sem nagy vendégsereg, csak ők ketten, ahogy azt kell, és ahogy azt kellett volna 2004-ben!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Jennifer Lynn Affleck
Jen az „On The JLo” hírlevelében tudatta a rajongókkal, hogy férjhez ment. „Megcsináltuk. A szerelem csodálatos. A szerelem kedves. És mint kiderült, a szerelem türelmes. Húsz éve türelmes…” – írta az énekesnő Jennifer Lynn Affleck-ként dedikálva sorait, amiből következik, hogy a latin díva felvette a férje nevét.
Mint kiderült alig zárás előtt értek oda a kápolnához és azt szerették volna, hogy egy Elvis-hasonmás adja össze őket, de ez már kivitelezhetetlen volt. J. Lo álmai esküvőjének nevezte a Vegasit, és így zárta üzenetét: „Igazuk volt, amikor azt mondták: csak szerelemre van szükség…”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Két menyasszonyi ruhát is viselt
A pucérruhák koronázatlan királynője visszafogottabb volt, mint bármelyik vörös szőnyeges eseményen. A boldogító igenhez egy ejtett vállú, csipkés Zuhair Murad menyasszonyi ruhát viselt, hozzáillő fátyollal, később pedig egy steppelt textúrájú, ujjatlan fehér ruhában tündökölt. Frizuráját a ’60-as éveket idéző loknikban viselte, középen hátra csatolva, ezzel retro amerikai kisvárosi megjelenést képviselve.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Jennifer a „menyasszörny”?
Még tavasszal arról pletykált az amerikai sajtó, hogy Jennifer kezd a ló túloldalára esni a szervezést illetően, amit Ben nagyon nehezen tolerál. Nos, ebből a Vegas-i esküvőből semmi nem indokolja ezeket a vádakat, sokkal inkább egy visszafogott, nyugodt Jennifert láthatunk, aki csak egyre vágyott: összeházasodni minden allűrtől mentesen élete nagy szerelmével, akit a sok-sok mellékvágány ellenére, még mindig Ben Affleck-nek hívnak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Imádjuk, amikor sírig tartó szerelemről olvashatunk. Ez a pár 50 éve kitart egymás mellett jóban és rosszban!