Szalontai Emese tervező szerkesztőként már hosszú évek óta erősíti az Esküvő Classic csapatát, augusztusban pedig saját bőrén is megtapasztalhatta milyen, amikor élesben kell megszerveznie egy esküvőt. Laza és mindig optimista személyiségéhez hűen vőlegényével, egy szűk körű balatoni ceremónia mellett tették le voksukat, ahol a szigorú ünnepi dresscode-ot fürdőruha, a régi hagyományokat pedig egyedi ötletek váltották, és ahol minden vendég úgy érezhette magát, mintha csak egy fergeteges közös nyaraláson lenne…
EC: Egy meghitt, természetközeli ceremónián mondtátok ki a boldogító igent. Miért pont a Balatont választottátok esküvőtök helyszínéül?
Emese: Mivel nem egy városból való az egész család, és viszonylag kis létszámban, 30-35 főben gondolkodtunk, több helyszín, település és ország felmerült, köztük a Balaton is, ahova rengeteg emlék fűz mindkettőnket. Végül ragaszkodtunk ahhoz, hogy az egész család, nagyszülők, gyerekek, unokák együtt tudjanak nyaralni. A Balatonnál pedig nincs is jobb gyerek és nyugdíjas barát hely, ahol szabadon lehetünk. Ráadásul találtunk a szezon elején szabad szállást saját parttal, ahová autóval is vállalható volt mindenkinek a távolság. Az esküvő miatt pedig kötelező program volt a közös nyaralás, nem mondhatott nemet egyik meghívott sem!

EC: Nagyon rövid idő alatt szerveztétek meg az esküvőt. Segített, hogy az Esküvő Classic tervező szerkesztőjeként a mindennapjaidat is ebben a közegben töltöd?
Emese: Persze! Rengeteg remek embert ismertem meg az EC-n keresztül és már bizonyos dolgok körvonalazódtak a lánykérés előtt, köztük az is, hogy mi nem akarjuk túlpörögni a dolgot, ha odajutunk. Könnyű dolgom volt, az EC fotózásokon csupa olyan szolgáltatót ismertem meg, akikről már tudtam, hogy minőséget képviselnek, rátermettek, és akikre rábízhattam az esküvőnket. Egyedül a hivatalos résszel és a szállással gyűlt meg a bajunk. De a rengeteg telefonálás, utazás, és a last minute megkeresés után valahogy mégis olyan szolgáltatói csapat jött össze mindenféle szerencsének köszönhetően, hogy nem győzök hálálkodni nekik.

EC: A férjed mennyire vette ki a részét a szervezésből?
Emese: Rengeteget segített, főleg mivel a tényleges dátum előtt pár hónappal találtuk ki, hogy ugorjunk fejest az egészbe. Mert mikor, ha nem most, a 10. évünkben? Kecskeméti gyökerűek vagyunk, így szerettük volna ott elintézni a hivatalos részt, a szertartást pedig a Balatonnál megtartani. A kötelező 30 napot tudtuk, hogy ki kell várni a hivatalnál, de azt nem gondoltuk volna, hogy 10 percre sem lesz szabad időpont nyár végére, amíg bemegyünk és aláírjuk a papírokat négyen. Végül egy Kecskemét melletti kis településen, Helvécián intéztük el a papírmunkát, ahol tele voltak szabad időpontokkal és páratlan kedvességgel, szeretettel fogadtak. Mivel a szállással gondok voltak, rengeteget segített a férjem és a szülők is. Kompromisszumokat kellett kötni, de könnyen elengedtünk több remek ötletet is, és találtunk helyette más szuper megoldásokat, mivel mindketten egyetértettünk abban, hogy nem hagyományos lagzit szeretnénk. Úgy voltunk vele, hogy legyen ez inkább egy nagy családi nyaralás, ahol mindenki kötetlenül lazíthat.

EC: Sok mindenben eltértetek a klasszikus esküvőtől. Nem volt hajnalig tartó lakodalom, szigorú dresscode, élőzene, stb. Mindig is ilyen laza esküvőről álmodtatok?
Emese: Naná! Minden nap hajnalig buliztunk. A tábortűz mellett, a vízben vagy a közös helységben, és minden reggel a folyosón egy közös kávézással indult. Már annak, aki fel tudott kelni. Egyikünk sem szereti a feszengést, úgyhogy már az elején leszögeztük, hogy nem lesz vonatozás, pénzsöprés, újházi tyúkhúsleves, székszoknya és drága ruhákban 40 fokban szorongás. A szülők először csak pislogtak, hogy „hát ezt, hogy lehet így, nem így megy egy lakodalom”, meg hogy „ha több napos esküvő lesz, mit kezdünk ennyi emberrel”, de szerencsére ők is és az egész család olyan laza volt, hogy könnyen sodródtak az árral, mind benne voltak és élvezték minden pillanatát. Azért az indulás előtti napon még rákérdeztek a rokonok, hogy „de Mesi, most tényleg nem kell kiöltözni?”

EC: A menyasszonyi ruhád is merőben különbözött a megszokottól. Mi adta a Whitewedding by Kozarics Viktor ruha különlegességét?
Emese: Tudtam, hogy az esküvőhöz hasonlóan szeretném, ha a ruhám is laza lenne, nem kellene bajlódnom a közlekedéssel, a feszengéssel és nem lenne túl meleg egy vízparti esküvőhöz. Ráadásul elég last minute jött az ötlet, így olyan tervező kellett, akiről tudtam, hogy belevalós, gyors és csodás munkát végez. Egyetlen helyen voltam ruhapróbán, mert biztosra akartam menni. Viktorral szerencsém volt, egyből megértette mik az elképzeléseim és ki is találtunk egy izgalmas megoldást a vízparti esküvőre. Egy csipke body-fürdőruha kombinációt álmodott meg nekem, amire egy laza esésű csipke szoknya került. Így a menyecske ruhával sem kellett bajlódnom, a szertartás és a vacsora után csak ledobtam a szoknyát és már mehettem is a Balatonba! Robinak sem gondoltuk túl a szettjét, egy elegáns, világos zakó és rövidnadrág összeállításban egyeztünk ki és jól is tettük, hiszen a szertartást a magas parton tartottuk, ahol mondjuk ki, rekkenő hőség volt augusztusban.

EC: Hogyan zajlott a nagy nap?
Emese: Mivel előző este későn feküdtünk, későn keltünk. A délelőttöt Balatonozással és pihengetéssel töltötte mindenki, majd délután elkezdtek befutni az első hívások a beauty team-től, hogy a dugóban ülnek, de sietnek, a vacsora helyszín pedig a dekor hiánya miatt aggódott, úgyhogy vicces, de nekem kellett mindenkit megnyugtatnom, hogy minden meg lesz idejében. És így is lett. Na persze nem jutott annyi idő a kreatív készülődős fotókra, de nem maradt el, és a szertartásról is csak kicsit késtünk. De védelmünkre legyen, a szertartásvezetőnk is késett. Marcsi az Angyalok Műhelyétől csodás munkát végzett, a balatoni panoráma elé pont olyan eskető helyet épített fel nekünk, amiről álmodtunk, és mire a Lavender Teraszra értünk, ott is minden a helyén volt. Svédasztalos vacsora, kreatív fotók, tortafelvágás, köszöntőbeszédek – minden úgy volt, ahogy szokott lenni, és mégsem, mert azokkal történt mindez, akik számítanak, akik a legfontosabbak nekünk. A vacsora és a buli után nem álltunk meg, visszamentünk a szállásunkra, ahol az előre siető családtagok meglepetésünkre kidekorálták nekünk az étteremből elhozott növényekkel a közös helységet. Gitároztuk, közösen énekeltünk, az éjféli csillagszórós romantikázás után pedig mindenki fogta a strandfelszerelésétés a part felé vettük az irányt.

EC: Menyecske ruha helyett fürdőruha, buli helyett közös strandolás. Milyen egyedi elemek színesítették még a nagy napotokat?
Emese: Szerettünk volna a szabad, laza nyaralós tematika mellett kicsit a környezetünkre is odafigyelni, úgyhogy a meghívókat és az odajutási infókat online kapta meg mindenki. Emellett olyan dekorációt kértünk, ami újrahasznosítható. Kitiltottuk az egyszer használatos műanyagot és az eldobható dekor elemeket, így Marcsi cserepes fűszernövényekkel díszítette fel az éttermet, amiből aztán mindenki kedvére válogathatott és hazavihetett köszönőajándék gyanánt. Az ételekkel is hasonlóan voltunk. Nagyon megörültünk, amikor kiderült, hogy a Lavender Terasz azon a hétvégén pont szabad, hiszen tudtuk, hogy amellett, hogy remekül főznek és a limonádéjuk is isteni, igyekeznek organikus, helyi és minőségi alapanyagokkal dolgozni. Az esküvői tortánkat is ők készítették el, de a desszertasztalt a vendégek segítségével rendeztük be.

EC: Mit tanácsolnál azoknak a menyasszonyoknak, akik még csak most kezdenek hozzá az esküvőszervezéshez?
Emese: Ne stresszeljetek túl semmit és tanuljatok meg elengedni dolgokat, mert legalább ötven másik szuper ötlet fog egy megvalósíthatatlan helyébe kerülni! Amúgy sem tesz jót sem a léleknek, sem a testnek, ha befeszül valaki, ezt a napot igenis élvezni kell teljes nyugalomban és harmóniában. Továbbá fontos, hogy mindent kérjen mindenki írásban! Szuper a telefonálás, és a személyes megbeszélés, de a szó elszáll… Nem kívánom senkinek az aggódó szülők napi szintű hívogatását, hogy „de mi lesz a szállással és a vacsorával?!” Az emberek hiába ígérgetnek személyesen mindent, ha egy laza e-maillel visszamondják a felét. Ja és ragaszkodjon mindenki a kitűzött célokhoz és tartsátok kordában a szülőket, nagyon könnyen túl tudnak lendülni izgalmukban és örömükben a szervezés lovának a másik oldalára!
Less bele a galériába és inspirálódj Emese és Robi esküvőjével!
Fotó: Veres-Gera Zorka Photography • Videó: Love ontheWeekend Film • Smink: Kinga Felhalmi Makeup Artist • Frizura: Kiss Gergő • Ruha: Whitewedding Esküvői Ruhaszalon Pécs • Virág és dekoráció: Angyalok Műhelye • Karikagyűrű: Schmuck • Gyűrűtartó: Noja Glass Design • Helyszín: Lavender Terasz
Legyen neked is olyan szuper egyedi esküvőd, mint kolléganőnknek! Próbáld ki ezeket a környezettudatos tippeket!