Kerek Adrienn és Csórics Balázs életét, ha nem is fenekestül, de érezhetően átformálták a bevezetett korlátozások. Egyrészt a régóta dédelgetett római utazásuk terve füstbe ment, másrészt az esküvőszervezést is parkolópályára tették, hiszen ezt a fontos életeseményt a barátok és a családtagok társaságában, aggodalom, stressz és kötöttségek nélkül szeretnék megünnepelni. A pár vallja, hogy ez az időszak tökéletes arra, hogy egy kicsit átértékeljük a világot, a kapcsolatainkat és némiképp önmagunkat is. És, hogy mindezt hogyan tehetjük meg? Tudd meg az EC TV új epizódjából!
Kerek Adrienn és Csórics Balázs már több mint húsz éve ismeri egymást, de a sors csak alig három évvel ezelőtt hozta őket össze. Az eljegyzésükre nem is kellett sokat várnunk, hiszen még 2018-ban, a festői Balin elhangzott a nagy kérdés, amire természetesen igen volt a válasz.
„Kissé esetlen voltam, de ettől éreztem emberinek. Nem voltak fanfárok, tűzijáték és az angyalok kórusa is otthon maradt. Csak zavartan és izgatottan feltettem a kérdést. Szerintem ettől volt szép…” –nyilatkozta korábban Balázs az EC-nek. Olvasd el az interjút teljesen egészében!
Kerek Adrienn és Csórics Balázs esküvői főpróbájára fantasztikus téli miliőben, a főváros egyik legkedveltebb zöldövezetében került sor, amiről természetesen az Esküvő Classic stábja sem hiányzott.
Mondd el a véleményed Te is az EC TV-ben! Ha úgy érzed, vannak olyan ötleteid, tanácsaid, vagy szimplán csak egy esküvővel kapcsolatos élményed, amit másoknak is hallaniuk kell, és kellő affinitást érzel magadban ahhoz, hogy egy országosan ismert magazin csatornáján szerepelj, ne habozz, küldd el videódat az eskuvoclassic@gmail.com e-mail címre!