Létezik egy hely, ahol olyan mintha megállt volna az idő. A kolonális stílusban felépített Havanna egzotikusságát többek között a világ uniformizálódásától való elkülönülés, a fülledt érzékiség, a salsa üteme, és az emberek életöröme adja. Nem csoda, hogy a város és annak erőteljes női karakterei megihlették az olasz Lorenzo Rossi ,,Havana” névre keresztelt menyasszonyi ruha kollekcióját is.
A Lorenzo Rossi sikertörténete egy kis olasz városból indult, ahol az alapító tervező iparművészként szebbnél-szebb ruhakölteményekkel kápráztatta el a helyi hölgyeket, de munkáját mindvégig megőrizte a publikum elől. Ruhái fantasztikumát és egyediségét az adta, hogy meg merte mutatni a nők valódi arcát, szavak nélkül, anyagba öntve fejezte ki azt, amit sok nő szeretett volna, de egészen idáig elnyomta magában: szenvedélyt, szabadságot, hatalmat, haragot, eleganciát, érzékenységet, és szépséget.

A Lorenzo Rossi filozófiája, hogy minden nő olyan menyasszonyi ruhát érdemel, amely tükrözi valódi természetét. Minden menyasszonynak hallatnia kell saját belső hangját és nem csak vakon követni a trendeket. Éppen ezért Lorenzo Rossi, mint alkotó mindig nyitott szemmel jár ihlet után kutatva, amit most az egyedülálló női személyiségekből és karakterekből meg is kapott.
Legújabb Havana kollekciója az időtlen romantika és a divatos sziluettek keveredését mutatja bonyolult 3D-s díszítéseken, csillogó csipkéken és lendületes kivágásokon keresztül. A lélegzetelállító darabok között klasszikus A-vonalú, testhez simuló és hercegnős fazonok is megtalálhatóak a nők különbözőségét és változatos ízlését szimbolizálva. S bár nem a trendkövetés a designer cég fő szempontja, a puffos ujjak, áttetsző gyöngyök gazdag használata, hosszanti sliccelések, merész dekoltázsok és az overskirt alkalmazása is arról árulkodik, egy végtelenül friss és mai tervezői munkával van dolgunk.

A kampányfotók háttere kontrasztot teremtve a menyasszonyi ruhákkal enged betekintést a kubai főváros sokszínűségébe, ahol az utakon oldtimerek robognak, a levegőt szivar illata tölti meg, az éjszaka ritmusát pedig ütemes salsa zene diktálja.
Fedezd fel a kubai főváros varázsát Lorenzo Rossi menyasszonyi ruháin keresztül!

















