Mit szólnál, ha azt mondanánk, létezik az az egyedi menyasszonyi ruha, ami maximálisan illeszkedik a személyiségedhez, a stílusodhoz, miközben előnyösen hangsúlyozza a tested vonalait? A Frenyó Nóra alapította Noriluca Couture magas minőségű anyagokból, az aktuális trendeket és igényeidet vegyítve alkotja meg az álomruhádat, ami egyszerre lesz vagány, exkluzív és különleges!
EC: Mióta foglalkozol egyedi menyasszonyi ruha tervezéssel? Mikor alapítottad meg saját, Noriluca Couture márkádat?
Nóra:Ruhatervezéssel körülbelül tíz éve foglalkozom, első mérföldkő a vállalkozásom elindítása volt 2017-ben. Ekkor még főleg kiskosztümökkel és alkalmi ruhákkal foglalkoztunk, majd az igazi sikert a 2019-es esküvői arculatváltásunk hozta meg. Nekem ez a szegmens lett az igaz szerelem, azóta már el sem tudom képzelni, hogy más területtel foglalkozzak.

EC: Kikből áll a csapat?
Nóra: A csapat jelenleg öt főből áll. Egy kedves kolleginám, Fanni a szalonban segít a vendégfogadásban, próbáltatásban, két nagyon ügyes varrónő támogat minket a háttérben Irmus valamint Ági, a marketingesünknek, Zsófinak is sokat köszönhetünk, aki a tartalomgyártásért és a social médiánk menedzseléséért felel, és természetesen én is itt vagyok, mint tervező és üzletvezető.
EC: Hogyan zajlik a menyasszonyi ruhák tervezésének menete? Kizárólag egyedi igények alapján dolgoztok?
Nóra: A menyasszonyok vagy konkrét, vagy még kialakulóban lévő elképzeléssel keresnek fel minket. Van lehetőségük hasonló ruhákat megpróbálni a szalonban és eközben kellemes hangulatban, egy pezsgő vagy frissítő mellett felmérjük igényeiket és segítünk az álomruhájuk részleteinek megtervezésében/ kidolgozásában. A legtöbb darabot egyedi méretre, személyre szabottan készítjük, de van bérlési lehetőség is, mellyel szintén sokan élnek.

EC: Milyen technikákat, anyagokat és díszítéseket alkalmaztok? Minden testalkatra terveztek egyedi menyasszonyi ruhákat?
Nóra: A menyasszonyok vagy konkrét, vagy még kialakulóban lévő elképzeléssel keresnek fel minket. Van lehetőségük hasonló ruhákat megpróbálni a szalonban és eközben kellemes hangulatban, egy pezsgő vagy frissítő mellett felmérjük igényeiket és segítünk az álomruhájuk részleteinek megtervezésében/ kidolgozásában. A legtöbb darabot egyedi méretre, személyre szabottan készítjük, de van bérlési lehetőség is, mellyel szintén sokan élnek.

EC: Mennyi idő elkészíteni egy-egy menyasszonyi ruhát? Közben vannak ruhapróbák?
Nóra: Egy egyedi menyasszonyi ruha elkészítésesok apró folyamatból áll össze, minimum 4 találkozót vesz igénybe, mire tökéletesen illeszkedik gazdájára, így kényelmesen 8 hónappal is érdemes lehet kalkulálni. Azok a menyasszonyok se keseredjenek el, akiknek a kitűzött dátum közelebb van, ha olyan ruhát választanak, melynek alapanyaga/csipkéje készletünkön van, hamarabb is megvalósítható az Álomruha.
EC: Milyen stílusú menyasszonyoknak érdemes ellátogatnia hozzátok?
Nóra: Úgy gondolom, mi először leginkább a vagány menyasszonyokat szólítjuk megoveráljainkkal, illetve talán a különlegesebb, kihívóbb menyecske- és menyasszonyi ruháink vonzzák szalonunkba a közönséget, azonban -ahogy már volt is szó róla- mivel egyedileg tervezzük a legtöbb darabot, mindenkinek érdemes ellátogatni hozzánk, akinek tetszik a mi általunk képviselt stílus és szimpatikusnak talál minket. Úgy gondolom, hogy a szakértelem mellett a rokonszenv az, ami szintén nagyon fontos, mivel a menyasszonyokkal sok esetben 4-5x is találkozunk, mire ruhájuk elkészül, ez idő alatt készülnek fel lelkileg is a nagy napra, ezért fontos, hogy jó hangulat, támogató légkör és impozáns környezet fogadja őket. Nem véletlen, hogy mire elkészül egy ruha már sokszor szinte baráti viszony alakul ki menyasszonyainkkal, azt hiszem ezért is éri meg csinálni ezt igazán. 🙂

EC: Mi jellemzi az aktuális menyasszonyi ruha trendeket?
Nóra: Az idei évben is nagyon megy még az ekrü-, barack-, bézs szín és azok különböző árnyalatai. Még mindig nagy teret hódít az A-vonal, de egyre nyitottabbak a menyasszonyok a félsellő + overskirt verzióra, mely az egyik személyes kedvencem. Habár Magyarországon még nem túl szokványos, a vékony/ testszínű alábélelés és sejtelmesen áttetsző szoknya is igyekszik utat törni magának. Az anyagfelhasználásban határ a csillagos ég: csipkét csipkére pakolnak, akár más mintájút, csillámosat vagy flittereset. Mivel nem az egyszerű vonalat követem, én imádom ezeket az új, szemet gyönyörködtető, kihívó trendeket.

EC: A menyasszonyi ruhák mellett egyedi menyecske ruhák tervezését is vállalod?
Nóra: Abszolút! Az egyik fő szegmensünk az egyedi menyecske ruhák tervezése, ami jelentheti akár egy már meglévő kollekció személyre szabását, saját ötlettel való ötvözését és kiegészítését, de a teljesen új elgondolások megvalósítását is vállaljuk, hozzáadva saját jellegzetes stílusjegyeinket és szakmai tapasztalatainkat. Személyes kedvencem az, amikor a menyasszony a mi kollekcióink alapján inspirálódik, amibe aztán belecsempészi saját elképzeléseit, ilyenkor mindig valami nagyon egyedit és megismételhetetlent sikerül alkotnunk.:)
EC: Mesélj nekünk arról, mitől is lesz „norilucás” egy menyecske ruha.
Nóra: Tervezésnél mindig ügyelek rá, hogy a menyecske ruhában legyen valami emlékezetes, valami kihívó, valami igazán megjegyezhető és érzéki, hiszen ez az a ruha, ami kiváltja az esküvőn a második “wow-effektet” a vőlegényben és a násznépben is egyaránt, így igenis meghatározó, milyen emléknyomot hagy. Épp ezért gyakran különleges csipkéket használunk ruháinkhoz, a mélyebb dekoltázst pedig a kényelmes mozgás és tánc érdekében általában egy zárt hátrésszel ellensúlyozzuk. Színekben sem csak a piros a jellemző, most nagyon mennek a zöld és bordó modelljeink is, sőt, egy kis titok a jövőre nézve: a következő kollekciónk pasztellszíneket (mint például púder és barack) is fog tartalmazni.:)
Egy kis információ Nóráról, a Noriluca Szalon és márka tulajdonosáról:
Frenyó Nóra, a Noriluca Szalon és márka megalkotója és tervezője, mindig is a divat nagy szerelmese volt, így egy álom vált valóra, mikor megalapította saját divatcégét. Eleinte elegáns, utcai- és alkalmi ruhák, kiskosztümök tervezésével foglalkozott, majd az igazi áttörést a nemrégiben történt esküvői arculatváltás hozta meg. Nóra számára a ruhatervezés a kreativitás és az alkotás iránti vágy kifejezése, ebben találta meg igazán önmagát, így számára ez nem munka. A ruhák alkotásának minden percét szenvedélyként éli meg, és az így született csodálatos, egyedi menyasszonyi ruhakölteményekben a menyasszonyok igazán ragyoghatnak a nagy napon. Nórának rengeteg terve és ötlete van, de az eddigi sikerek nem jöttek volna létra az alkotócsapata nélkül, akik mindenben támogatják.
Látogass el a Noriluca Couture szalonjába, itt minden egyedi menyasszonyi ruha a te boldogságodtól lesz még ragyogóbb!

Szeretnél még többet látni Noriluca ruháiból? Nézd meg a videónkat!
Noriluca Couture – Egyedi menyasszonyi ruha az egyéniségedre szabva
www.noriluca.hu
www.facebook.com/Noriluca-1358838284165548
www.instagram.com/noriluca
createdbynoriluca@gmail.com
+36 70 371-4066
A ruhapróbák elengedhetetlen kelléke a menyasszonyi cipő, találd meg itt az igazit!