Buda legújabb exkluzív találkozóhelyeként is emlegetik a Haris család tulajdonjogában lévő, nemrég felújított Haris Parkot, mely páratlan kertjével, Bobo éttermével és sokoldalú rendezvénytermeivel egyszerre elegáns esküvői helyszín, barátságos közösségi tér, ami már nemcsak a bobók szívét rabolta el.
A Budai Polgári Lövész Társaság által, 1885-ben emelt, német neoreneszánsz stílusú épület eredetileg a lövészetnek biztosított háttér mellett egy bálteremnek, egy étteremnek és egy kaszinónak is otthont adott. Akkoriban itt gyűlt össze a budai arisztokrata és értelmiségi réteg, a királylátogatásokról pedig az a hír járja, hogy egyszer a királyi pár nyitotta meg a táncot a bálterem parkettjén.

A rendszerváltás idejéig lőtérként üzemelt, 1990-ben visszakerült a Polgári Lövész Egyesülethez, 1992-ben Fenyő János szerezte meg, majd halálát követően a főváros II. kerületi Önkormányzatához került. Az üresen tátongó épületet a Haris család mentette meg az enyészettől, 2016 és 2018 között komoly renoválási munkálatokat végeztek rajta, hogy korábbi tündöklését visszaadva, immáron exkluzív és elegáns esküvői helyszínként és közösségi térként nyissa újra kapuit Budán.

Mai tulajdonosai egy olyan helyet álmodtak meg, mely egyszerre tiszteleg a gyönyörű épület előtt, kiszolgálja a mai igényeket, örömmel tölti fel betérő vendégeit, különlegessé teszi a családi életeseményeket. Ennek megfelelően esküvői helyszínként, rendezvénytérként és étteremként egyaránt üzemel, népszerűsége pedig egyre nagyobb a bobók körében.
De mi is az a ’bobóság’?
Az évezredforduló tájékán David Brooks amerikai szerkesztő-újságiró fogalmazta meg, milyen is a új, modern felső-középosztály; amikor a jómódú vállalkozókat és pénzügyi zsonglőröket tömörítő bourgeois réteg, valamint a művész- és értelmiségi réteg bohém értékei teljesen összemosódnak, és békében megférnek egymással; amikor az ember magas színvonalon, mégis egyszerűen, visszafogottan él; akiknek simán belefér a modern luxus, a családi hagyományok, és az egyetemisták felszabadult életmódjának keveredése.

A Haris Park, mint elegáns esküvői helyszín
A különleges külső és beltéri adottságok, a nemzetközi rendezvényszervezői tapasztalat és a páratlan környezet fenséges esküvői helyszínné teszi a Parkot. A természetes világítású, hatalmas alapterületű Bálteremben akár 150 fős esküvői vacsorák lebonyolítására is van lehetőség. A Kápolnában és a Parkban kisebb és nagyobb létszám mellett a szertartás is megtartható. Ahol hangulatos kerti pavilonok és változatos növényzet felel a színes és élvezettel teli vendégfogadásért.
A helyszín távolsága Budapesttől
0 km
Termek száma
6 db
Egy időben több esküvő
Igen
Polgári szertartás
Igen
Szertartás befogadó-kapacitása
70-200 fő
Szertartási próba lehetősége
Igen
Szertartás ülőhelyek száma
70-200 fő
Fogadás helyszínének kapacitása
150 fő
Árkategória
Magas
Lemondási feltételek
A Megrendelő jogosult a szerződéstől a teljesítésig bármikor elállni, köteles azonban a Szolgáltatónak az elállással kapcsolatos felmerült költségeit és esetleges kárát megtéríteni.
3.2.1. A Rendezvényt megelőző 180/60 napon túli lemondás esetén Szolgáltató megtarthatja az előleget, de jelen szerződés tekintetében Megrendelőnek további kötelezettsége nincs.
3.2.2. A Rendezvényt megelőző 180/60 nap és 90/30 nap közötti lemondás esetén a Szolgáltató igényt tarthat a 2.1. pontban szerződött összeg/megrendelt szolgáltatások ellenértékének 50%-ára. Ezen felül Megrendelőnek további kötelezettsége – jelen szerződés tekintetében – nincs.
3.2.3. A Rendezvény időpontjához képest számított 90/30 nap és 15 nap közötti lemondás esetén a Szolgáltató igényt tarthat a 2.1. pontban szereplő szerződött összeg/megrendelt szolgáltatások ellenértékének 80%-ára.
3.2.4. A Rendezvény időpontjához képest számított 30/15 napon belüli lemondás esetén a Szolgáltató igényt tarthat a 2.1. pontban szereplő szerződött összeg/megrendelt szolgáltatások ellenértékének 100 %-ára.
Előleg
1000 EUR
Fizetési lehetőség
Előre fizetés
Kültéri fogadás
Igen
Szabadtéri szertartás
Igen
Szabadtéri szertartás ülőhelyek száma
200 fő
Sátor
Nincs
Virágkapu
Nincs, de hozhatnak
Zöldkörnyezet
Igen
Tűzijáték
Nem lehet
Ital bevitele
Nincs
Külsős catering
Nem lehetséges
Speciális menü (gluténérzékeny, paleo, stb.)
Igen
Torta készítése
Igen
Öltözködőszoba
Igen
Nászutas lakosztály
Igen
Ruhatár
Igen
Vendégek elszállásolása fogadás helyszínén
Nincs rá lehetőség
Külső szállás lehetőség biztosítása
Igen, Hilton
Transzfer lehetőség külső szálláshoz
Nincs
Zenekar elhelyezhető
Igen
Tánctér
Igen
Projektor, vetítés lehetősége
Igen
Zajkorlátozás
Van
Légkondicionálás
Igen
Mosdók száma
20 db
Parkolás
40 db
Akadálymentesítés
Igen
Gyermeksarok
Igen
Gyermekfelügyelet
Igény esetén hostess
Gyermekmenü
Igen
Etetőszék
Igen
Helyszín kapcsolattartója
Vég Anett, Egri-Malik Réka
Kapcsolattartó elérhetősége
Helyszín elérhetősége
Járvás Esztella Mercédesz +36 70 623 3443
Ajánlatkérés


Elegáns esküvő helyszín: útmutató a Haris Park helyszínéhez
Haris Park
1022 Budapest, Marczibányi tér 6-7.
harispark.hu
www.facebook.com/harisparkbudapest
www.instagram.com/harispark_budapest
www.youtube.com/channel/UCh53ZN6h3YKI38jFdr_71IQ
events@harispark.hu
Esküvői italfogyasztás csak felelősséggel!