Fotó: Gerencsér Gréta
A #WeekdayWedding by Le Til Kúria kezdeményezés minden házasulandót arra bátorít, hogy legyenek nyitottak egy hétköznap tartandó esküvő gondolatára. Ha ti is szeretnétek követni a hagyományokat, de elég bátrak vagytok ahhoz, hogy szembemenjetek a konvenciókkal, akkor éljetek a lehetőséggel, mert egy esküvő hétköznap még sosem volt ennyire menő!
A párok eddig főként szombati vagy pénteki esküvőkben gondolkodtak, de a tavalyi év, ha másra nem is, arra mindenképpen jó volt, hogy megtanuljunk rugalmasabbnak és nyitottabbnak lenni az újdonságok irányába. A Le Til Kúria éppen ezért indította #WeekdayWedding kezdeményezését, amellyel hétfő és csütörtök között is garantálják a zökkenőmentes, meghitt és örökké emlékezetes esküvőt.

Milyen előnyei vannak egy hétköznap megtartott esküvőnek?
Egy esküvő hétköznap is lehet különleges és izgalmas, sőt pontosan az adja meg az ilyen ceremóniák báját, hogy akár egy számotokra jelentős dátumon, – például évfordulón vagy az első csókotok napján- is ünnepelhettek, attól függetlenül, hogy az éppen keddre vagy csütörtökre esik.
Sokkal intimebb lesz az egész esemény, mivel egy hétköznapon csak azok fognak felkerekedni, akiknek igazán fontosak vagytok. Ráadásul annak a veszélye is csekély, hogy más ismerősötök vagy rokonotok is pont azon a napon házasodjon.

Mindezek mellett pedig biztosíthatjátok, hogy az álomhelyszínetek és a legjobb esküvői szolgáltatók is elérhetők lesznek! Nincsen várólista, nem kell hónapokat vagy akár éveket is várakozással töltenetek, hogy kapjatok egy szabad szombati napot. Tervezhettek rövidebb szervezési idővel, mivel sokkal kevesebb az akadálya a tökéletes esküvő megvalósításának.

Rázzátok fel a násznépet, tartsátok az esküvőtöket hétköznap a Le Til Kúriában!
A Le Til Kúria a 2021-es alapcsomag árából közel 30%-os kedvezményt biztosít, ha a #WeekdayWedding keretében, hétköznap esküsztök!
Az alapcsomag része a teljes körű elegáns dekorációs arculat kialakítása, beleértve a legmegfelelőbb textíliákat, tányérokat, evőeszközöket és kiegészítőket, de amennyiben szeretnétek egyedi elképzelésekkel is fűszerezhetitek az enteriőrt.

A Le Til Kúria az ínycsiklandó menüsor kiválasztásában is segít: három különböző menü közül választhattok, – természetesen gondolva az ételallergiákkal küzdőkre és a vega vagy vegén életmódot folytatókra- így biztosan megtalálhatjátok az ízléseteknek leginkább megfelelő fogásokat.
Segítséget kaptok a szervezésben, hogy valóban minden gördülékenyen és stresszmentesen zajlódhasson. A zavartalan készülődéshez pedig exkluzív szobák állnak a rendelkezésetekre. Ha a nagy nap után sem szeretnétek fáradtan utazni, a vendégek elszállásolására is nyílik lehetőség.
Amit még megkaptok a Le Til Kúriától:
♦ Polgári helyszín biztosítását
♦ Korlátlan italfogyasztást nyolc órás időintervallumra
♦ Kreatív fotózási helyszínt
♦ Profi esküvőszervezőt
♦ Kültéri kápolna használatot
♦ Medence korlátlan használatát a nyitvatartási időben
♦ Lounge terasz használatát
♦ A teljes személyzetet a vendéglétszám függvényében
Ha ez nem lenne elég, extraként kérhettek éjszakai szertartást, gyümölcsszigetet, fánkfalat, vendégváró menüt, sziromszórást, falfestést, csillagszórókat vagy éppen óvónői szolgálatot, hogy a legkisebbek is jól érezhessék magukat.

Le Til Kúria – Biri ékköve
A több hektáros parkban, zöld lankák között elhelyezkedő hófehér hercegnő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Biri szívében várja az érkezésetek. A küllemében klasszicista jegyekkel büszkélkedő patinás épület lelkében hipszteri játékosság és barokk hangok bujkálnak, olyan páratlan összhangot teremtve, amire ezidáig csak a mesékben volt példa. Olyan esküvői helyszín ez, amit az igaz szerelem formált és emelt, hogy otthont adjon azoknak, akik őszintén hisznek a tündérek, unikornisok és koboldok létezésében. Azaz a csodában, ami a mese lapjairól legördülve valósággá válhat…

Ismerd meg még közelebbről a mesés Le Til Kúriát és annak történetét!