Esküvő a szertartásmester szemszögéből: Debreczeni Anita nem ismer lehetetlent a ceremóniát illetően

Debreczeni Anita kislánykora óta áhítattal figyelte a meghitt és ünnepélyes házasságkötési ceremóniák eseményét. Rajongása az évek alatt sem szűnt meg, sőt ma már egészen más perspektívából, a szertartásmester szemszögéből éli át a nagy nap varázslatos momentumait. Anita többek között pályafutásának elindulásáról, személyre szabott szertartásokról és hivatásbeli kihívásairól mesélt nekünk…

EC: Hogyan lettél esküvői szertartásvezető? Mi fogott meg leginkább ebben a szakmában?
Anita: Pár éve egy hozzám érzelmileg közel álló pár esküvőjén vendégként voltam jelen. Egy nagyon hangulatos vidéki szállodában volt az esküvő, csodás környezetben, de a szertartás maga–számomra csalódás volt. A szöveg egysíkú, személytelen volt, nem lehetett tisztán érteni a beszédet, és a szöveg sem illett igazán a jegyespár színes személyiségéhez. Másképp fogalmazva: a jegyespár többet érdemelt volna. Azon gondolkodtam, ha én állnék az anyakönyvvezető helyén, mit mondanék, hogyan mondanám, mit tennék másként, hogy maradandóbb élményt nyújtsak? Valahogy így kezdődött, és a gondolatot aztán tettek követték. Az alapokat egy nagyon színvonalas szertartásvezető képzés adta, kiváló tanárokkal, akiknek mindig nagyon hálás leszek. Az oklevél megszerzése után, sok munkát belefektetve elindultam az úton, és jöttek sorban a felkérések. Persze én is a mélyvízben tanultam meg úszni, rengeteget fejlődtem és tanultam, ebben a szakmában is igaz hogy gyakorlat teszi a mestert – a szertartásmestert. Óriási energiákat kapok és adok át egy-egy szertartás alkalmával. Jó érzés, ha nevetést hallok, vagy ha a meghatottságtól könnycseppeket látok valaki arcán. Boldog vagyok, ha adni és hatni tudok, és külön öröm, ha nem csak a házaspár, de az örömanyák és örömapák, vagy a vendégsereg tagjai odajönnek hozzám a szertartás végén köszönetet mondani.

EC: Miben különbözik az általad vezényelt szertartás egy házasságkötő teremben megrendezettől?
Anita: A szertartás mindig a legfontosabb, legünnepélyesebb eleme a Nagy Napnak – és szerintem óriási dolog, hogy az történhet úgy, ahogy azt a pár megálmodja. A kötelező elemek természetesen ugyanúgy részei a szertartásnak, mint a hivatali esküvőkön (igenek kimondása, gyűrűhúzás, stb.) de mentes a felesleges sallangoktól, kiegészíthető bármilyen elemmel, és sem térben, sem időtartamban nincs korlátok közé szorítva a ceremónia. Törekszem rá, hogy a pár valóban élvezze a szertartás perceit, és ne befeszülve álljanak előttem, illetve hogy a násznép is vigyen magával valamit abból a 15-20 percből.

Fotó: David Kis Photography

EC: Hogyan szabod személyre a szertartásokat?
Anita: Számomra a munka nem a szertartás napján kezdődik, hanem már a párral való első személyes találkozás alkalmával – ami van, hogy már hosszú hónapokkal az esküvő előtt megtörténik. Próbálok minél többet megtudni róluk, sokat beszélgetünk. Egy jó kávé vagy tea mellett mesélnek nekem magukról, a kapcsolatukról, az esküvőről, az elképzeléseikről, és feltérképezem a személyiségüket. Ehhez az kell, hogy meglegyen a közös hullámhossz és megnyíljanak nekem, de ezzel nem szokott probléma lenni. Már az első perctől kezdve ötletelek. Van, hogy hetekkel, hónapokkal később – futás vagy zenehallgatás közben teljesen spontán jön egy gondolat, eszembe jut egy hozzájuk passzoló vers, vagy gondolat. Ha jön az ihlet, felmondom, leírom. Sokat olvasok, sokfélét, és komoly munkát fektetek abba, hogy a szöveg tartalomban és stílusban olyan legyen, amit a pár szeretne. Fontos, hogy ők nem tudják előre, pontosan mit fognak hallani. Hiszen a karácsonyi ajándékot is a fa alatt bontjuk csak ki, különben oda a varázs! De ha tudjuk, mire vágyik az ajándékozott, nem lőhetünk mellé!

EC: Ha a pár szertartásvezető mellett dönt, milyen hivatali kötelezettségeik vannak?
Anita: Eleget kell tenniük a törvényi szabályozásnak: legalább 30 nappal korábban be kell jelenteniük házasságkötési szándékukat az anyakönyvvezetőnél, aki aztán két tanú jelenlétében összeadja őket. Ha ezt hétköznap, munkaidőben teszik meg, akkor ingyenes a törvényes egybekelés a polgármesteri hivatalban! Ezután nekem elküldi/bemutatja a pár a házassági anyakönyvi kivonatot, és ezután semmi akadálya nincs az álomszertartásuknak!

EC: A szakmán belül mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
Anita: Mindig, minden helyzetben topon kell lenni! Nincs főpróba, és „csapó 2”! Az Ő Nagy Napjukon, akkor és ott kell formában lenni. Maximalista, küzdő típus vagyok, és mindig, minden körülmények között a lehető legjobbat akarom nyújtani. Természetesen az előre eltervezett forgatókönyv ellenére, szinte mindig adódnak váratlan helyzetek, melyekre azonnal reagálni kell, és nem mindegy hogy hogyan. Váratlan időjárási körülmények, egy rosszul beállított mikrofon, egy figyelmetlen DJ, vagy az időbeni csúszás, és még ezer dolog okozhat problémát, de akármi történik, nincs helye a pánikolásnak. Továbbá, mivel alapvetően empatikus, érzékeny ember vagyok, bizonyos pillanatokban nehéz az érzelmi távolságtartás.

EC: Van olyan ceremónia, ami kifejezetten megmaradt az emlékeidben?
Anita: Igazából minden szertartást különleges eseményként élek meg, és mindegyik különböző okok miatt emlékezetes. Egy alkalommal, egy házassági évfordulós fogadalom megújításon – a feleség nem volt beavatva, csak a vendégek és én; – a férj meglepetésnek szánta, hogy 30 év házasság után szeretné őt újra feleségül venni. Sosem fogom elfelejteni az asszony arcát, amikor meglátott. Egy másik alkalommal kétnyelvű szertartást vezettem, – magyarul és angolul – ahol a menyasszony, és a násznép egy része csak angolul értettek. Nagyon jól esett, amikor az amerikai vendégek odajöttek hozzám gratulálni, és érdeklődtek ki az a magyar költő, aki ilyen szép verset írt? Más húrokat pendít meg bennem egy esküvői ceremónia, ahol a jegyesek a közös útjuk kezdetén állnak, és más – sokszor egyébként meghatóbb – egy házassági évfordulós megerősítés, ahol már van egy komoly múltja a pároknak.