Megkérték a kezed, igent mondtál. Eddig mesébe illően szép a történet, most már csak az van hátra, hogy megszervezd álmaid esküvőjét. Akár kislánykorod óta erről a napról álmodsz, akár csak most kezdett el érdekelni a dolog, egyben biztos lehetsz: nem leszel egyedül! Jóakarók egész sora fogja árgus szemekkel figyelni minden mozdulatodat– és nem haboznak majd véleményt mondani. Jobbnak tűnik megfutamodni?

Kiről szól?
Naiv kezdőként azt gondolhatod, a te, a ti esküvőtöknek rólatok kell szólnia. Elképzeled, hogy megbeszélitek életed leendő párjával, mit is szeretnétek, majd ennek megfelelően épül fel a nagy vagy kisebb projekt, aminek a megvalósításában, a részletekben önként és örömmel segít majd mindenki. Vagy már nem is vagy ilyen naiv? Mert bizony ez a forgatókönyv a legritkábban valósulhat meg. Az esetleg elképzelt csendes esküvőre már be is nyújtotta a család a vendéglistát – olyan vendégek nevével, akiket nem is nagyon ismersz. Vagy az elképzelt, igazi falusi esküvőre megrendelték a damasztszalvétákat és az ezüstözött gyertyatartókat.
Esetleg a szűk körű, egyszerű szertartáshoz remek ajánlatokat kértek koszorúslányruhákra és kibérelték a város legnagyobb éttermét. Ilyenkor bizony nem egyszerű a sarkadra állni, nemet mondani az elérzékenyült örömanyák ötleteire, kéréseire, melyek néha nem is olyan szelídek.
Vállald a konfliktust!
Ha nem mindegy neked, milyen esküvőt szeretnél, itt az ideje, hogy belevágj, és talán az első igazán nagy konfliktust vállald családoddal és párod családjával. Ehhez egy lényeges szempont kell: nektek kettőtöknek egyet kell értenetek, és ki kell állnotok egymásért. Szép próbája ez a házasságnak: hiszen innentől ti lesztek egymás „családja”, akinek felelősséggel tartoztok, akit támogatnotok kell, és akitől a támogatást várhatjátok. Ha ebben a dologban nem tudtok kiállni egymás mellett, érdemes elgondolkodnotok, mi lehet az, ami majd megteremtheti ezt az egységet! Az egység megteremtéséhez persze arra is szükség van, hogy az elképzeléseitek mindkettőtök számára egyaránt fontosak legyenek. Kevés olyan család van, ahol egy ilyen alkalom nem hozza ki a családtagokból az érdekérvényesítés minden formáját. Nyilván ismered már a fortélyokat, ahogy szeretteid elérik céljukat – nem árt, ha előre tréningezed magad ezekre. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenben mereven ragaszkodnod kell az elképzeléseidhez, hiszen másnak is lehetnek jó ötletei, és a kis kompromisszumok nem ártanak meg a nagy egésznek.