Amikor az ember hosszú időszak után először látja meg a Balatont, valahogy önkéntelenül is nagyot dobban a szíve. A magyar tenger partja az ország egyik legromantikusabb helyszíne. Így vélekedik Aryee Claudia Dedei, vagy, ahogy a közönség számára ismerősebben cseng, Tücsi, aki párjával, Sofron Istvánnal egykor itt ismerkedett meg, és néhány évvel később itt is házasodott össze. Egy balatoni esküvő minden, amiről egy menyasszony és egy vőlegény álmodhat…
A Balatonnak minden évszakban meg van a maga varázsa. Télen a pihe-puha hótakaróba burkolt, csendben pihenő, itt-ott fagyásnak indult tó végtelen látképe ejti ámulatba az arra sétálókat, tavasszal a színek és illatok kavalkádja melengeti meg a lelket, akár a zöldellő lombok szitáján áthatoló napsugár simogatása, nyáron a munka kerekéből kiszakadó pihenők önfeledt zsivaja tör az ég felé, ősszel pedig a vidék zamatos boraival a szájban adunk hálát Magyarország legszebb vidékének: a Balatonnak.

Balatoni esküvő, ahogy mindig is képzelted
Tücsi és Sofron István ugyan tett egy kis kitérőt Amerikába, a szívük mindig visszahúzta őket kishazánkba. A Balaton ezen belül is egy rendkívül kedves helyszín számukra, hiszen itt ismerkedtek meg, és a nagy napot is itt ünnepelték. Ma már számtalan esküvői helyszín közül választhatunk, ha a Balaton mentén fogadnánk örök hűséget, de a legautentikusabb élményben egy víz közeli, provence-i ihletésű hotelben vagy étteremben lesz részed.
Tücsi és Sofi elképzelt balatoni esküvőjén egy hangulatos boutique hotelben keltettük életre a hamisítatlan vízparti romantikát, melyben a finom pasztellszínek, mint a babakék, türkiz és barack rózsaszín találkozott a fehér és piros árnyalataival. A most kiemelten népszerű blush esküvők változata ez, aminek minden egyes dekorációs elemén a víz kékjének szelíd hullámai köszönnek vissza. A kisebb-nagyobb türkiz és üveg vázákban rózsák és bazsarózsák váltakoznak, mely motívumok a papírdekoráción is domináns szerephez jutnak.

A gasztronómia vonalán a színben és stílusban is harmonikus desszertpult tortái és a finom falatokat kísérő pálinkák sorakoznak. Az emeletes tortacsodák élővirágokkal és vízfestéstechnikával nyerték el végleges formájukat, tökéletesen visszaadva egy balatoni esküvő varázsát.
Vízparti esküvő révén a menyasszony és a vőlegény megjelenése is a könnyed, kényelmes eleganciát reprezentálta. Tücsi menyasszonyi ruhái között találunk elöl rövid, hátul hosszú fazont, de épp oly alkalomhoz illő a csipkés szalaggal átkötött vagy a nagyszoknyás darab is. Sofi vőlegény öltönyei a klasszikus maszkulin erőt testesítették meg.
A balatoni esküvő elengedhetetlen része az időjárási kihívásokkal szemben is ellenálló papírvirágfal, ami mesés hátteret nyújt a fényképekhez és az ünnepi vacsorához.
Hasonló esküvőt szeretnél? Meríts hozzá ihletet galériánkból!
Balatoni esküvő Tücsivel és Sofival: nézd meg az esküvői videónkat és inspirálódj a Nagy Napodra!
Fotó
Köő Adrien, www.kooadrien.hu
Videó
Mirec Film, www.mirecfilm.com
Helyszín
Villa Vitae, www.villavitae.hu
Smink
Kustos Orsolya Amanda, www.koa.hu
Frizura
Szabó Bea, Fodor Szalon, www.szepsegszalonbuda.hu
Menyasszonyi ruha
HALASZEVA Collection, www.facebook.com/halaszevacollection
Öltöny
DIGEL Store Budapest, www.digelstorebudapest.hu
Menyasszonyi ékszer
Fatumjewels Ékszer és Drágakő Galéria, www.fatumjewels.hu
Virág dekoráció & dekor tárgyak
Cinti Virág, www.facebook.com/Cinti-Virág
Virágfal
MISS LULLI Decor, www.misslullidecor.hu
Meghívó, menü, ültetőkártya & papírdekorációk
Blue Bird Design, www.facebook.com/BlueBirddesigngraphic
Torta, desszertpult és sütemények
TortaPalota, www.tortapalota.hu
A szerelem nem ismer határokat. Mondj igent ott, ahol szeretnél egy szuper szertartásvezető segítségével!