Fotó: Twitter @Sarah_Hyland
Sarah Hyland színésznő, akit legtöbben a Modern család szitkom Haley Dunphy-jaként ismernek, háromévnyi jegyben járás után mondta ki a boldogító igent vőlegényének, Wells Adams-nek egy mesés kaliforniai borbirtokon.
Sarah a közösségi médián keresztül ismerkedett meg Wells Adams tévé-és rádióműsorvezetővel. Első randevújukra az Emmy-díjátadón került sor 2017-ben, majd két évvel később, 2019 nyarán már a romantikus Fidzsi-szigeteki lánykérésről adtak hírt Instagram oldalaikon.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A pár 2019 óta tervezi az esküvőt, amit külső tényezők miatt kétszer kellett elhalasztani (egyszer például a koronavírus miatt). Az viszont már ekkor biztos volt, hogy Sarah számára az élő-legenda, Vera Wang tervezi a menyasszonyi ruhát, noha arra senki nem számított, hogy mindjárt kettőt is!
Mivel a színésznő mindig is nagy rajongója volt a fűzőknek és régies romantikának, ezért olyasmire vágyott, ami modern, de ugyanakkor megállná a helyét egy Shakespeare drámában is. „Felpróbáltam egy ruhát Vera-nál, ami tökéletesen illett a képhez, és akkor minden összeállt…” – mesélte Sarah a Vogue-nak adott interjúban. Csupán néhány apróbb módosítást végeztek a ruhán: meghosszabbították az uszályt, zsebeket és franciás pezsgést adtak hozzá. Így állt össze a tökéletes világos elefántcsontszínű selyemruha, kézzel varrott makramé csipkeszegélyes olasz tüllfátyollal.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Amikor a pár kénytelen volt a halasztás miatt onnan folytatni az esküvőszervezést, ahol abbahagyták, Sarah visszament Vera Wang-hez újra megnézni a ruhát. Ekkor akadt meg a tekintete egy másik, testhezálló hímzett csipkeruhán. Mivel nem tudott dönteni a kettő közül, végül két menyasszonyi ruhát viselt a nagy napon.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sarah-t édesapja kísérte az oltárhoz, ami Kalifornia egyik napsütötte borvidékén, a szőlőtőkék között került kialakításra. A szertartást Hyland színész kollégája, Jesse Tyler Ferguson vezényelte sok nevetést és örömkönnyet okozva beszédével.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A szertartást követően, a lakodalmat is a birtokon tartották, olyan sztárok jelenlétében, mint Sofia Vergara, Ariel Winter és Julie Bowen.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A zajrendelet miatt a pár és vendégeik a hajnali bulit már egy másik borbirtokon tartották, ahol DJ szórakoztatta az egybegyűlteket. Sarah itt már egy rövid, gyöngyökkel kirakott Georges Hobeika Couture ruhát viselt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon