A házassági szerződés megosztó téma, ugye? Ha megszámolnánk a szavazatokat, talán épp ugyanannyian lennétek ellene, mint mellette. Pedig nem is olyan régi a történet. Ti köttök vagy fel sem merül a kérdés?
Tudnivalók a házassági szerződésről
A házassági szerződést a házasságot megelőzően és annak fennállása alatt is meg lehet kötni. Célja a korábban már megszerzett vagyon védelme, és a jövőbeni vagyonszerzési közösség megakadályozása, annak korlátozása. Ahhoz, hogy a szerződés érvényes legyen, szükséges annak közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalása. Az okirat a későbbiekben a felek közös megegyezésével szabadon módosítható, felbontható.
Régen nem volt kérdés, hiszen nem volt szokás, hogy a fiatalok esküvő előtt már összeköltöztek volna, hanem szépen minden ment a megszokott útján: lánykérés, lakodalom, majd az összeköltözés. Az ifjú feleség vitte a stafírungját, amit évek óta gyűjtögettek számára, és leggyakrabban a vőlegény családja által épített vagy vásárolt házba költöztek be, ahol megkezdték közös életüket.
Mára teljesen megváltoztak a szokások. A párok sokszor éveken keresztül élnek együtt mindenféle papír nélkül. Mire hivatalosan is összeházasodnak, rendszerint már majdnem megvan mindenük, ami a közös háztartásba kell. Ezek a párok rendszerint nem kötnek házassági szerződést, mivel úgyszólván a nulláról kezdték, és mindent közösen teremtettek elő, tehát esetleges szakítás esetén biztosan meg tudnak majd állapodni a javakon. De vannak olyan párok is, akik már kellő egzisztenciával rendelkeznek, mire megtalálják a számukra ideális párt. Rendszerint ilyenkor valamelyik fél már rendelkezik lakással, autóval, tehát nem közös albérletet keresnek, hanem az egyik beköltözik a másik kész otthonába.

Fotó: Csaba Gyorfi Wedding Photographer
Kik kötnek házassági szerződést?
Általában az figyelhető meg, hogy amennyiben a pár hölgy tagja rendelkezik ezekkel a javakkal, úgy ő szokott ragaszkodni esküvő előtt a házassági szerződés megírásához, míg fordított helyzetben a férfiaknak eszükbe sem jut. Az ilyen hölgyek nagyon reálisak, hiszen tudják, mennyit fáradoztak saját egzisztenciájuk kialakításáért, és nem merik megkockáztatni, hogy egy esetleges válás során osztozniuk kelljen javaikon.
Sokszor fennáll az az eset is, amikor valamelyik fél szülei ragaszkodnak a szerződés megkötéséhez. Ezek a szülők azon fáradoztak éveken keresztül, hogy gyermekük számára önálló otthont biztosítsanak, és nem szeretnék megkockáztatni, hogy egy rosszabb anyagi környezetből jöve fél csak úgy beüljön a jóba, a készbe.
A férfiak könnyebben kezelik a kérdést, sokan nem is foglalkoznak vele. Abban az esetben, amikor a férfi idősebb, komolyabb anyagi háttérrel rendelkezik, és esetleg túl van már egy-két váláson, korábbi kapcsolataiból gyermekei is vannak, és többször kezdte újraépíteni az életét, előfordulhat, hogy ragaszkodik a szerződés megírásához, hiszen több alkalommal már nem szeretne a nulláról újra feltápászkodni. Vannak menyasszonyok, akik ezen megsértődnek, pedig nem árt józanul is átgondolni a dolgokat. Jobb, ha az ember a legszerelmesebb állapotában is egy kicsit józan tud maradni, és előre tisztázza a dolgokat, ami persze nem azt feltételezi, hogy a szeretett férfi már nem szereti, és majd egyszer el akar válni tőle.

Fotó: Csaba Gyorfi Wedding Photographer
Nem rossz ómen a házassági szerződés!
Ha két ember szereti egymást, mindent meg lehet oldani. Az előrelátás nem feltételezi, hogy a felek bizalmatlanok lennének egymással, sokkal inkább megfontoltságot takar, és olyan embereket mutat, akik az élet nem várt fordulataira is igyekeznek felkészülni. Ha az egyik fél előáll a szerződés megkötésének ötletével, nem kell a rosszat feltételezni, hogy a „holtomiglan-holtodiglant” nem veszi komolyan. Üljetek le és higgadtan beszéljétek meg, miért is van rá szükség. Kívánjuk, hogy amennyiben a megkötése mellett döntötök, az aláírását követően többet ne is legyen rá szükségetek!
Ha megcsalsz, fizetsz?
Talán az egyik leghíresebb házassági szerződés lett Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas 2000-ben aláírt papírja, amely szerint ha a férj megcsalja a feleséget, az komoly fájdalomdíjat kap. A hírek szerint Catherine azért ragaszkodott ehhez a záradékhoz, mivel Michael korábbban rendszeresen félrelépett, többek között felesége legjobb barátnőjével is. A kevésbé ismert tények közé tartozik, hogy egy másik záradékban Douglas tiltotta meg feleségének, hogy házasságuk részleteiről beszéljen a nyilvánosságnak. A házasság 2000 óta szilárdan működik!
Szerződés mint elvonó?
Keith Urban és Nicole Kidman egyezsége meghatározza, hogy a zenész mennyit kaphat a színésznő vagyonából válás esetén. A férfi azonban kokainfüggő volt korábban – nem meglepő tehát a záradék, hogy amennyiben drogot használ, egy centet sem fog látni a nem kis vagyonból. A házasság azóta is remekül működik!
Még szerencse, hogy megírták!
Egy ország ismerte meg a Feleségek luxuskivitelben című műsorban Vasvári Vivient és párjaként Fecsót, akik már jó egzisztenciával rendelkeztek az esküvő előtt is, így nem volt kérdés, hogy házassági szerződést kötnek mind a két fél védelmében. Házasságuk hamar zátonyra futott, voltak nehéz pillanataik, de nagy előnyt jelentett a házassági szerződés, ami sok mindent szabályzott. „Ha ez nincs, sokkal jobban eldurvulhatott volna a helyzet”. nyilatkozta Fecsó.
Esküvői babonák: ezek a legismertebb és legnépszerűbb hagyományok az esküvő körül.