Juli és Sasa nem csak a magánéletben, hanem a kamerák mögött is remekül kiegészíti egymást. 2018-ban indított szerelemprojektjük, a SaJu Cinematic megannyi szép emléket okozott már a házasulandóknak országszerte, ami a bohém stílusú felvételek mellett, számtalan fesztelen, baráti hangulatú esküvői fotó és videó elkészítésének köszönhető.
EC: Mikor kezdtetek el komolyabban foglalkozni a fotózással és a videózással?
Juli & Sasa: Kifejezetten esküvői fotózással és filmezéssel 2019-ben kezdtünk el komolyan foglalkozni. Ebben az évben elnyertünk egy állami támogatást, melyből megvehettük a hőn áhított felszereléseinket. A fotográfia és a mozgóképművészet azonban már jóval korábban az életünk része volt…
Juli: Az első diplomámat média szakon szereztem, ahol szerencsémre erős alapokat kaptam mind fotózás, mind videózás terén. Ezt követte a fotográfus OKJ, azóta pedig autodidakta módon folyamatosan képzem magam.
Sasa: Én tulajdonképpen fényképezőgéppel jöttem a világra. Na jó, azért ez túlzás, de édesapám fotóriporterként dolgozott egész életében, ezért volt kitől elsajátítanom az ismereteket.

EC: Hogyan találtatok egymásra? Mióta dolgoztok együtt a SaJu-n?
Juli: Amikor Sasa – a Pekingben eltöltött egyetemi évek után – hazatért, akkor egy közös ismerősünk bemutatott minket egymásnak. Szerelem volt első látásra.
Sasa: Az egészet együtt álmodtuk meg 2018-ban. A barátaink/ismerőseink gyakran kérdezik: mégis hogyan bírjuk azt, hogy mindent együtt csinálunk, és még együtt is dolgozunk? Mi ezt a legcsodálatosabb dolognak éljük meg, és nagyon jól kiegészítjük egymást a munka terén.
EC: Milyen utat jártatok be az első esküvői felkérésetek óta?
Juli & Sasa: Először csak barátok esküvőjén fotóztunk/filmeztünk tapasztaltabb kollégák mellett, majd szép lassan jöttek a megkeresések. Azóta pedig évről-évre egyre több felkérést kapunk, amiért rendkívül hálásak vagyunk!

EC: Egy esküvőn minden esetben együtt dolgoztok vagy van, hogy külön-külön vállaljátok a megbízást?
Juli & Sasa: Esküvőt nem vállalunk külön-külön. Ez egy olyan esemény, ami egyszer van az ember életében, így minden helyzetre fel kell készülni, és minden pillanatot el kell kapni.
EC: A fotókat és a filmeket is rátok bízhatják a párok?
Juli: Természetesen! Az esküvők során én főként fotózok, Sasa pedig főként videóz, de mindketten besegítünk egymásnak.

EC: Milyen stílust képviseltek az alkotásban? Megegyezik a látásmódotok vagy inkább kiegészítitek egymást?
Juli: Szerintem a stílus egy meglehetősen fluid dolog. Ahogy az ember személyisége, látásmódja, úgy a stílusa is sokat tud változni az évek során. Intuitívan állunk az alkotáshoz, ami megtetszik nekünk, azt beépítjük a munkáinkba. Szeretjük a lágy, pasztell-színeket, ezáltal a bohém stílus közel áll a szívünkhöz. Az esztétika természetesen elengedhetetlen ebben a szakmában, de amire a legjobban törekszünk mindig, az az őszinte érzések, és az igaz pillanatok megörökítése.
Sasa: Hasonló a szépérzékünk, ugyanakkor sokszor kiegészítjük egymást. Mindig véleményezzük egymás munkáját, és ez szerintem ez elengedhetetlen a fejlődéshez.
EC: 2023-ban milyen trendek jellemzik az esküvői fotó és videó készítést? Mennyire követitek ezeket?
Juli & Sasa: Mindig figyelemmel kísérjük az aktuális trendeket internacionális szinten. Szerintünk 2023-ban is népszerű lesz a „bright and airy”, valamint a bohém színvilág. Az esküvői filmek terén, pedig továbbra is a dinamikusan megvágott, highlight videók lesznek a befutók.

EC: Helyileg hol vállaltok felkéréseket?
Juli & Sasa: Országszerte vállalunk esküvőket.
EGY KIS INFORMÁCIÓ A SAJU CINEMATIC-RÓL
Juli és Sasa mélyen hisznek az igaz szerelemben, az egymás és a fotózás iránt érzett szeretetük pedig a legszebb esküvői fényképeket és filmbe illő felvételeket eredményezik. Mind empátiában, mind technikailag, mind a látásmódot tekintve olyan fotós és videós csapatra lelhettek a SaJu Cinematic-ban, akikre örömmel gondoltok majd vissza az évek távlatából is, erről pedig nem csak a gyönyörű esküvői lenyomatok, hanem a felhőtlen közös munka is tesz.
A SAJU CINEMATIC-RÓL MONDTÁK
„Profi, igényes és megbízható csapat!” – Zsófia
„Profi munka, hozzáértés és az egymás (és a karrierjük) iránti kölcsönös szeretet, amivel jellemezném a SaJu-t. A saját esküvőmön csak Őket tudom elképzelni! Mindenkinek szívből ajánlom ezt a Párost, akiknek sikerül mindig a legszebb pillanatot lencsevégre kapniuk és megőrzik számunkra életünk egyik Nagy napjának emlékét egy életre.” – Petra
„Nagyon örültünk, hogy őket választottuk videósunknak! Közvetlenek, dinamikusak és kreatív ötleteikkel nagyon feldobták az esküvőnk hangulatát. Érezhető a munkájukon, hogy szívvel-lélekkel csinálják és végig oda figyeltek ránk, mindenben segítettek. Nagyon hálásak vagyunk!” – Viktória
A szerelmetek történetét a WERA – Love World érzelmes beszédekbe önti a polgári ceremónián…