Elhangzott a nagy kérdés, te igent mondtál és most szívesen kürtölnétek világgá a boldogságotokat? Tegyétek mindezt stílusosan, egy romantikus jegyesfotózás keretében, amikor különös felfedezést tesztek a saját képességeitek és egymás iránti szerelmetek tengerében…
A több mint 140 éves múltra visszatekintő esküvői fotózás egészen a ’80-as évekig egyet jelentett a műteremben készített, beállított portrékkal. A változó igényekkel együtt a fényképész mesterek látóköre és eszközhasználata is kiszélesedett, ami napjainkra az egyik legösszetettebb és legnagyobb felkészültséget igénylő szakmává nőtte ki magát.
A műtermi körülményeket elhagyva, az esküvő eseményeivel összhangban meg kellett tanulniuk a fotósoknak terepen dolgozniuk úgy, hogy közben kielégítik a beállított képekre vágyók igényeit is. Az elmúlt évtizedekben angolszász hagyományok nyomán egyre nagyobb igény lett idehaza is az úgynevezett jegyesfotózásra, melynek elsődleges célja, hogy a pár kötetlen hangulatban tesztelni tudja a helyszíneket, a pózokat és persze megismerje a fotóst, hogy azon a bizonyos nagy napon már gyerekjáték legyen a közös munka.
Megismerni egymást és a fotográfust
Ha még soha nem vettetek részt hivatalos, fotós által levezényelt közös fényképezkedésen, akkor minden bizonnyal egy új közös élményre tesztek majd szert, és megismerhetitek a másik eddig fel nem fedett oldalát is. Előkerülhetnek félelmek, vágyak, kreatív ötletek, amikről ezelőtt még sosem beszéltetek. Sőt nemcsak párodban, hanem magadban is felfedezhetsz olyan rejtett tulajdonságokat, amikről nem is sejtetted, hogy egy fényképező előtt fognak igazán kibontakozni.
Egy jegyesfotózás remek alkalmat kínál, hogy megtudjátok, milyen pózok, beállítások és szögek állnak jól nektek. Egyfajta főpróbaként összecsiszolódhattok a fotóssal, meghallgathatjátok szakmai tanácsait és ötleteit annak érdekében, hogy a nagy napon már albumba illő fényképek szülessenek.

Miért érdemes jegyesfotózásra menni?
Sokkal sikkesebb és romantikusabb, ha nem otthon, kifordult könyékkel az égbe tartott telefon előtt ügyeskedtek, hogy valahogy beleférjetek mindketten a képbe és még a gyűrű is látszódjon, hanem profi szakemberre bízzátok magatokat, aki pontosan tudja, mitől válik egy fénykép esztétikussá és szép emlékké. Egyre több pár szeretné megörökíteni az eljegyzés pillanatait, ezért azt követően, de még jóval az esküvő előtt fotográfushoz fordul, hogy olyan professzionális képek szülessenek, amiket nemcsak a rokonoknak és a barátoknak küldenek szét szívesen, hanem ami akár az esküvői slideshow szerves részét képezheti. Egy-egy ilyen jegyesfotózás nem vesz igénybe többet néhány óránál, és semmilyen modellmúltra nincs hozzá szükségetek, csupán egy számotokra kedves helyszínt kell választanotok, illetve egy kényelmes ruha és a legszebb mosolyotok az, amit magatokkal kell vinnetek.
Hogyan készüljünk a jegyesfotózásra?
A jegyesfotózást tekinthetjük az esküvői fotózás előszobájaként is. Habár az előbbi egy jóval kötetlenebb és kevésbé tétjellegű fotózás, a smink, a frizura és a ruha szerepe már itt is jelentős. Ennek összehangolásában kifejezetten erre a célra szakosodott stylistok segíthetnek, akik figyelemmel a tematikára, a helyszínre és a ti elképzeléseitekre alkotják meg a tökéletes kombinációt. A fotózás előtt érdemes inspirálódnotok is, hogy ha félkész ötletekkel is, de segíteni tudjátok a fotográfus munkáját.

Milyen helyszínt válasszak?
A helyszín nem csak az esküvőn fontos; a jegyesfotózáshoz olyat válasszatok, ami különleges helyet foglal el a szívetekben: lehet ez az első renditok színtere, a lánykérés helyszíne vagy egy nagy békülés háttere. A döntés meghozatala után, mindenképp tájékoztassátok a fotóst is, hogy technikailag felkészülhessen és kiválaszthassa a helyszín adottságait legjobban kiemelő napszakot.
A személyes érintettségű színterek mellett gyakori, hogy a párok valamely hazai nevezetességet vagy természeti csodát választják. Mesés képek készülhetnek Budapest belvárosában, Szentendrén, a Balatonon vagy épp az Északi-Középhegység erdeiben. Az országhatáron túl, európai viszonylatban az Eiffel-torony, a Plitvicei-tavak, a Neuschwanstein-i kastély vagy a görög Meteorák nyújtanak elképesztő hátteret.

A pózok királynője
Természetesen egyetlen fotós sem fog kinevetni vagy türelmetlenkedi, ha elsőre feszélyezetten mozogtok a kamera előtt. Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha idegenkedtek a fényképezőtől; a legnagyobb modellek sem úgy születtek, hogy a vérükben lett volna a pózolás minden fortélya.
Amatőrként a legegyszerűbb, ha követed a fényképész instrukcióit, de kíváncsiságból, gyakorlásképp kipróbálhatod az alábbi apró technikákat már a jegyesfotózás alkalmával!
Tipp 1
A karok sokkal vastagabbnak tűnnek, ha szorosan az oldaladhoz nyomod őket. Légy laza, tartsd el a testedtől egy kicsit a karokat vagy tedd csípőre, ahogy azt természetesnek érzed.
Tipp 2
Hasonló a helyzet a lábakkal is. Ha zárt lábakkal, katonás merevséggel állsz meg a combok teltebbnek tűnhetnek, sőt kirajzolódik az is, ha X vagy O lábakkal áldott meg a sors. Vigyél némi dinamikát a képekbe, tégy úgy, mintha éppen lépnél egyet és enyhén, nem egymásnak passzírozva keresztezd őket.
Tipp 3
Van az a helyzet, amiben a legvékonyabb lányok is tokásnak tűnnek. Hogy ez veled ne fordulhasson elő, vesd be a viccesnek hangzó gúnárnyakat: kissé told előre az álladat, majd emeld meg a nyak karcsúságának érdekében.
Tipp 4
A szem a lélek tükre, de ha nagyon zavarban vagy a kamera jelenlététől, nyugodtan pillants lefelé, ettől még művészibbnek fognak hatni a képek.
Tipp 5
Nem vagy elégedett a csípőddel és a törzseddel? Aggodalomra semmi ok, sokkal kecsesebbnek és véknyabbnak tűnhetsz, ha kismértékben elfordulva pózolsz..