Krizsai Adrián és Krizsai Norbert testvérpárként ugyanabban a hivatásban találta meg önmagát. Ez nem más, mint a film és mozgóképalkotás, amit ugyanolyan szenvedéllyel és odaadással végeznek, mind indulásukkor, egy évtizeddel ezelőtt. A Plus Film keretein belül szakképzett és sokat tapasztalt operatőr barátok segítik munkájukat, így a reklám és promóciós filmek mellett, az esküvői filmkészítés is bőven megfér a portfóliójukban.
EC: Ritka, hogy egy testvérpár mindkét tagját ugyanaz a hivatás érdekelje. A ti szenvedélyetek közösen indult?
Adrián: Gyermekkorunktól kezdve mindig is kreatívak voltunk pl.: telerajzoltuk az iskolás füzeteket, sokat legóztunk. Édesanyánk nagyon sokat mesélt nekünk, ezáltal kialakult bennünk egy fantáziadús belső világ. Így a gyerekkori alkotás együtt indult, de Norbi magát a filmezést korábban kezdte és később csatlakoztam hozzá én is.
Norbert: Jó testvérek voltunk fiatalon is, szerencsére korán találkoztak az elképzeléseink, így hamar közös útra kerültünk.

EC: Nem csak testvérek, hanem munkatársak is vagytok. Előfordul, hogy nem egyezik az álláspontotok?
Adrián: Megtanultuk egymás különbözőségét, egyediségét tisztelni és előnyünkre kovácsolni, így jól kiegészítjük egymást a munkában is. Természetesen nagy ritkán van nézeteltérés, amiből mindig mindketten tanulunk.
Norbert: Szerintem az sem lenne jó, ha mindenben ugyanúgy gondolkoznánk, jó dolog, ha néha máshogy látjuk a dolgokat, tiszteljük egymás véleményét, amelyet beépítünk a munkánkba – az ilyen helyzetekből születnek aztán az igazán jó dolgok.

EC: Mikor kezdtetek el hivatalosan foglalkozni a filmezéssel?
Adrián: Én 2013-ban.
Norbi: 2010-től, majd Adrián is csatlakozott hozzám.
EC: Szolgáltatásaitok között esküvői filmkészítés is szerepel. Ezen a területen mire fektetitek a hangsúlyt?
Adrián & Norbert: Filozófiánk által vezérleve tisztelgünk és leborulunk azelőtt, hogy olyan munkánk lehet, amelyet szenvedéllyel és maximális odaadással végezhetünk. Mindazonáltal célunk az, hogy olyan maradandó emléket hagyjunk magunk után, amelyet még évtizedek múltán is örömmel néznek vissza a párok. Minden esküvői filmünk egyedi és személyre szabott, hiszen nincs két ugyanolyan pár, ezért fontosnak tartjuk, hogy a lehető legkülönlegesebb darabot adhassuk át minden egyes megbízónknak.

Fontosnak tartjuk az esztétikus képalkotást, az ízléses vizuális megjelenést, mindezt egyedi látásmóddal a kamerák túloldalról elgondolva. Munkánk során a legmagasabb szaktudással és precizitással vágunk bele a filmek készítésébe, amit a legnagyobb odaadássál és szeretettel átitatva készítünk el.
EC: Milyen hosszúságú és stílusú filmet kapnak kézhez tőletek a párok?
Adrián & Norbert: A fő profilunk a 4-5 perces highlights film, de készítünk 45-60 perces hosszúfilmet is, valamint rövid, esküvői egyperces trailert is.
EC: Szerintetek milyen a jó esküvői film?
Adrián: Olyan, ami az adott pár ízléséhez igazodik. Időtálló, van benne érzelem. Klasszikus, ugyanakkor modern stílussal fűszerezett.
Norbert: Olyan, amit 10 másodpercen belül nem kapcsol el a néző, amiben van érzelem, sírás, nevetés. Olyan, amely állja az idő fogaskerekét, jó a zenei aláfestés, és illeszkedik a pár ízlésvilágához.
EGY KIS INFORMÁCIÓ A PLUS FILM-RŐL & FILMRŐL
A Krizsai testvérek, Norbert és Adrián egymást kiegészítve, maximális odafigyeléssel és szakmai alázattal örökítik meg az esküvő napját. Filmjeikre mindig pozitív hangulat és kreativitás jellemző, amelyek hűen tükrözik filozófiájukat: a film képes érzelmeket közvetíteni és felidézni, legyen az önfeledt nevetés, örömkönny, baráti ölelés vagy szerelmes csók.
EC: Az esküvőkön mindig együtt dolgoztok vagy van, amikor csak egyikőtök megy a helyszínre?
Adrián & Norbert: Igyekszünk minden esküvőre együtt menni, de vannak alkalmak, amikor „kettéválunk” és operatőr barátaink jönnek velünk forgatni, akik egyébként már évek óta oszlopos tagjai a csapatunknak. Nagyon profi munkát végeznek és ezúton is köszönjük nekik a segítséget!

EC: Országosan vállaltok esküvői felkéréseket?
Adrián & Norbert: Igen! Igaz Debreceniek vagyunk, de nagyon keveset vagyunk itt, vagy dolgozunk a környéken; inkább Budapesten és a Balatonon forgatunk. Évente 3-4 külföldi esküvőn is van szerencsénk részt venni, jártunk már Olaszországban, Svájcban és Ausztriában, így büszkén mondhatjuk, hogy az országhatár sem állít meg minket!
A PLUS FILM-RŐL MONDTÁK
„Az esküvőnkkel kapcsolatban az egyik legjobb döntésünk a Plus Film volt! A szolgáltatóink kiválasztása során nem csak a munkáik minősége volt elsődleges szempont, hanem a kölcsönös szimpátia is legalább annyira fontos volt számunkra. Szerencsére a fiúknál mindkettő maximálisan érvényesült. A szerelmünkről készült kreatív film minden várakozásunkat felülmúlta! Bármennyiszer megnézzük, libabőrösek leszünk. Mesebeli és egyben drámai minden pillanata, melyet mi sem bizonyít jobban annál, hogy az esküvőnkön a film vetítésekor kevés szem maradt szárazon. Azóta is kapjuk a gratulációkat, ezért legőszintébb elismerésünk a csapatnak, professzionális és lenyűgöző, amit csinálnak!” – Brigi és Miki
„Tavaly volt az esküvőnk, de már előtte sikerült megismerkednünk a fiúkkal és az első perctől fogva nagyon gördülékenyen ment minden! Csupa szív emberek és jó érzés volt, hogy szívvel-lélekkel dolgoztak értünk, hogy minden kívánságunk teljesüljön. Tudom, hogy valószínűleg mindenkinek a saját esküvője volt élete egyik legszebb napja, de miattuk mi még különlegesebbnek éltük meg a miénket! Minden alkalommal, amikor megnézem a videót, amit készítettek, újraélem a nagy napot és ott az a jóleső bizsergés a szívemben. Mindenkinek, aki profikkal szeretné megörökíteni az esküvőjét csak ajánlani tudom őket! Profik, kedvesek, jófejek és rugalmasak!” – Dorottya
A Plus Film legutóbb az Ázsia Expressz győzteseit, Halastyák Fannit és Szlépka Armandot kapta lencsevégre esküvői közegben…