A modellkedés és színészkedés után Kate Upton új szerepben áll helyt, mégpedig a feleségében! Ha egy szóval kellene jellemeznünk Kate és Justin Verlander esküvőjét, mi biztosan a varázslatos jelzőt használnánk. A helyszín a családias és romantikus Toszkána volt, a menyasszony három ruhát is viselt, a virágok pedig egy tündérmesébe is beillenének…
Kate Upton és baseball játékos kedvese, Justin Verlander esküvője nem indult teljesen zökkenőmentesen, ugyanis, amikor elkezdték az esküvőszervezést még nem tudták, hogy a 2017-es World Series döntője november 1-ére esik. Így a november 2-ára tervezett Toszkán kézfogón már minden vendég tűkön ülve várta az ifjú párt, csakhogy ők még Los Angelesből – a baseballdöntő helyszínéről (amit egyébként Justin csapata, a Houston Astros nyert)– tartottak épp visszafelé. A ceremóniára végül november 4-én került sor.
A szerelmeseket még 2014-ben hozta össze a baseball, amikor egy reklámfilmet forgattak a Major League Baseball bajnokságra. Először szoros barátság alakult ki kettejük között, ami hamarosan szerelemmé alakult, 2016-ban pedig a nagy kérdés is elhangzott, amire Kate természetesen igennel válaszolt.
A pár az első közös vakációját Olaszországban töltötte, így szinte nem is volt kérdés, hogy mi legyen az esküvő helyszíne. A Toszkán Rosewood Castiglion Del Bosco luxus hotel a maga páratlan panorámájával, eleganciájával és befogadóképességével remek választásnak bizonyult a több napon át tartó lagzihoz.



A ceremóniát megelőző vacsoraesten Kate és Jutin minden vendéget arra kért, hogy öltözzenek vörösbe.
A másnap tartott kézfogóra a Del Bosco kertjében került sor, a leggyönyörűbb toszkán virágok és a lenyűgöző panoráma ölelésében. Kate menyasszonyi ruháját (akárcsak a fenti vörös estélyit) Valentino és csapata a színésznővel karöltve készítette a legfinomabb csipkék felhasználásával.
A menyasszony sminkjét és frizuráját Kate két jó barátja, Josh Ruggerio fodrász és Tracy Murphy sminkmester készítette a romantika és visszafogottság jegyében.
Kate nyolckarátos gyémánt gyűrűjének elkészítéséhez Justin a kiváló munkáiról híres Anita Ko ékszertervezőt kérte fel.
A vacsora és a beszédek után következett a pár első tánca Michael Bublé – Everything című dalára.
A tortaszeletelés és a tűzijáték alatt Kate egy újabb ruhakölteményt mutatott be, mely a Christy Rilling Studio munkáját dicséri. Az este hátralevő részében a Soul Brothers és a The Kitts zenekarok szórakoztatták az egybegyűlteket.

Sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak!