Stílusos koszorúslány felkérés, felejthetetlen lánybúcsús program és segítő kezek az esküvő napján is. Szabó Doris, a Bride’s Babes megálmodója és tulajdonosa a Magyarországon egyedülálló projekt elindulásáról, lánybúcsúról, és szolgáltatásaik különlegességéről mesélt nekünk…
EC: Egy több szolgáltatásból álló projektet álmodtatok meg menyasszonyok és koszorúslányok számára. Honnan jött az ötlet?
Doris: Sminkesként elég sok esküvőn volt szerencsém már részt venni. Jellemző rám, hogy keresem az újat, a lehetőséget, figyelem a folyamatokat, érzékenyen reagálok problémákra. Idő kérdése volt, hol találok olyan piaci rést, ahol ötleteimmel egyedibbé, stílusosabbá tehetem ezt a nagyon fontos eseményt. Elég szembeötlő „hiba” volt, hogy a lányok nagy része a készülődés pillanatait mackónadrágban és alvós pólóban élte meg, ez a szett lett megörökítve a fotókon is. A másik tragikusan elhanyagolt terület a lánybúcsú, a maga kis petrezselyemárulós programjával, pikáns témájú tréfásnak szánt feladatokkal, a „tudjuk milyen” alakú szívószál, és társai kíséretében. Méltatlannak és elszomorítónak találtam, hogy egy ilyen fontos pillanatot, ötlet hiányában a csajok nem nagyon tudnak kreatívabban eltölteni. A másik dolog, ami talán az ötlethez vezetett az, hogy nekem kis esküvőm volt, szűk családi körben, otthon a kertben, a nővérem menyasszonyi ruhájában, ami pont jó volt rám, ezért feleslegesnek éreztem például a saját ruhát is. Nem bántam meg, de ma már másképp csinálnám. Van is egy ilyen eltitkolt álmom, hogy egyszer újra elvetetem magamat a férjemmel. Valószínűleg ezért vagyok ennyire nyitott és lelkes, és ezért tudom átérezni, hogy egy menyasszonynak pontosan mire van szüksége ebben az időszakban.

EC: Kik alkotják a csapatot?
Doris: A csapatnak vannak állandó, és „forgandó” tagjai. Ezalatt azt értem, hogy a termékek tervezését, elkészítését, a programok megszervezését minden esetben én magam végzem, illetve állandó segítőtársam a rendezvények lebonyolításában a fotósunk. Vannak stabil partnereink, mint a BraidMe, aki a frizurákért felel, vagy például a Million Roses, de ide sorolhatnám a helyszíneinkért felelős partnereinket is, például a nevesebb fotóstúdiók, vendéglátó egységek. Mindemellett forgásban lévő szakemberek segítik a munkánkat, sminkesek, stylistok, akik az én vezetésemmel vesznek részt a rendezvényeinken.

EC: Egyedülálló szolgáltatásként különleges koszorúslány felkérő ajándékokat is kínáltok. Milyen alternatívák közül választhatnak az érdeklődők?
Doris: A felkérő ajándékok azért is különlegesek, mert tartozik hozzájuk egyfajta lehetőség a teljes átszellemülésre. “Will you be my Bridesmaid?” felirattal ellátott kártyáinkon különleges, kézzel készített karkötők pihennek, melyekkel a menyasszony felkérheti barátnőit, hogy segítsék őt az esküvő napjáig az előkészületekben. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a menyasszony minden általa kiválasztott lánynak ajándékoz egy karkötőt – ezzel felkérve őt a megtisztelő feladatra – melyet az esküvő napjáig hordanak, jelképezve az összetartó, támogató hozzáállásukat. Ez a baráti összetartást tükröző kis apróság segíthet átlendülni a „menyasszonypara” jelenségen is, sőt, talán még azt a „fránya” koszorúslány ruhát is szívesebben felveszik a csajok, annak ellenére, hogy általában nem szívlelik. Majdnem ugyanezt a célt szolgálják saját tervezésű, egyedi feliratozással ellátott neglizséink, vagyis koszorúslány köntöseink, melyeket a NAGY napon adhat át a menyasszony a lányoknak, hogy a készülődés pillanatait is stílusosan élhessék meg. A fotókon is nagyon szépen mutat, mikor a lányok ezekben a köntösökben, harmóniában készülődnek. Természetesen a köntös, hófehér és ekrü „Bride” változata is elérhető, akár saját részre, vagy egy remek lánybúcsú alkalmával a menyasszony részére ajándékba.

EC: Az ajándékokon túl lánybúcsús programjaitok is vannak. Mesélj ezekről egy kicsit!
Doris: Egyik fő tevékenységünk stílusos leánybúcsúk megszervezése. A BB’s Hen Party egy olyan közös program, ahol nemcsak a menyasszony, hanem a barátnői is megkapják a szép sminket, frizurát, kiegészítőket és egy azonnal, a közösségi oldalakra feltölthető, profi fotósorozatot. Egy teljes átalakulás, az esküvőhöz illő stílusra szabva. Ki ne szeretne egy ilyen programban részt venni? A party teljes mértékben igény szerint áll össze. Általában 3 órát felölelő időtöltés, és saját helyszínen, vagy általunk szervezett különleges helyszínen – fotóstúdió, hajó, tóparti villa – egyaránt lebonyolítható.

EC: Az esküvő napján is rendelkezésre álltok?
Doris: Természetesen igen. Emiatt is szuper jó a lánybúcsús program, hiszen ez már önmagában felér egy smink és frizura próbával. Ebben az esetben, ha tetszett a csapat munkája, akkor szívesen rendelkezésre állunk a nagy napon is, és a helyszínre érkezve készítjük el a menyasszony, a koszorúslányok és az örömanyák sminkjét és frizuráját is.