Egyre nagyobb divatja van a vidéki esküvőknek, melynek talán az egyik legfőbb oka az, hogy a Nagy napon is szeretünk természetközeli helyszínen lenni. Pláne, vízpart közelében, ahol minden felfrissít, és ahol minden csupa kék. Találjátok ki, melyik szín ihletett minket egy esküvő megrendezésében?
Ha Magyarországon kellene vízpartot választanunk, akkor egyértelműen az imádott Balatonra gondolnánk először. Ez a hely tökéletes példa arra, hogy csodás környezetével, milyen gyönyörű esküvői helyszínt tudunk varázsolni. Ehhez természetesen figyelembe kell venni a hely adottságait, így a dekoráció esetén nem is szabad túlzásba esni, hiszen éppen elegendő, hogyha bevonjuk a hátteret a látványba. Ehhez remek választás lehet a kék szín használata, melyet mi is előhúztunk a tarsolyunkból.
Menyasszonyunk, Horváth Éva és koszorúslányunk, Éva unokahúga, Fanny igazán belepasszolt megálmodott esküvőnkbe. A víz jegyei ruháikon is megjelentek, hiszen alig lehet látni rajtuk olyan ruhát, amibe ne lenne becsempészve a kék szín. Arról nem is beszélve, hogy mindkét hölgyet csodás kék szemekkel áldotta meg a sors, így egyértelműen mondhatjuk: bármelyik kék szemű menyasszony válogathat ezekből a ruhákból. Ezekhez tökéletesen passzolnak a visszafogott, kék színekben pompázó ékszerek is.
Ahogyan a ruhák, úgy a dekoráció is tükrözi a kék rapszódiát, melyet fehérrel és nőies rózsaszínnel párosítottunk. Bátran nyúlhatunk akár a matróz stílushoz is, mely a hajózás világát idézheti elő. Ezeknek harmóniájával valóban elegáns megoldást érhetünk el.