Fotó: Erzsébet Laufer Photography
A tavalyi évben az a megtiszteltetés érte magazinunkat, hogy a Karnak Esküvői Csipke által meghirdetett „Az év magyar menyasszonyi ruhája” pályázat prominens versenybírái között szerepelhettünk. A választás ugyan nehéz volt, hiszen rengeteg tehetséges tervező és gyönyörű alkotás mérettetett meg, de a díjazottak kétségtelenül kiragyogtak mindközül. A verseny dobogósai és a közönségdíjas alkotó most egy interjú keretében is bemutatkozik a nagyközönségnek…
A Karnak Esküvői Csipke egy különleges pályázattal rukkolt elő a tavalyi évben. Mivel egyre nagyobb igény van az egyedileg tervezett menyasszonyi ruhák iránt, így végre a hazai ruhakészítők és feltörekvő tehetségek is lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák szaktudásukat és munkájukat. Az Év magyar menyasszonyi ruhája kiírás rengeteg jelentkezőt produkált, mi pedig mint zsűritagok, örömmel segítettünk a díjnyertes alkotások kiválasztásában.
I. helyezett – Minoris Design

A Karnak Esküvői Csipke által kiírt pályázat nyertese a Minoris Design lett egy letisztult, részleteiben különleges menyasszonyi ruhával. Kerekes Noémivel sikerről és tervezésről beszélgettünk.
EC: Te lettél „Az év magyar esküvői ruhája” pályázat nyertese. Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a te munkád kapja az első helyet? Mi ihletett a győztes ruha megalkotásakor?
Noémi: Nagy meglepetés volt számomra már a döntőbe jutás is azok után, hogy láttam milyen sok a pályázó. Az, hogy végül én lettem a nyertes, a mai napig hihetetlen számomra.
Megmondom őszintén teljesen az esélytelenek nyugalmával indultam, ráadásul nagyon sokat is rágódtam azon, hogy beadjam-e a jelentkezésemet vagy sem. Végül a leadási határidő előtt egy héttel kezdtem el a ruhán dolgozni. Több tervem is volt, de végezetül a letisztult, egyszerű, de nagyszerű darab mellett döntöttem. A ruhám különlegessége a hátrésze lett, mely több különböző csipkéből áll és kis levelenként, egyesével lettek felhelyezve.

EC: Mióta foglalkozol menyasszonyi ruhatervezéssel? Mi indított el ezen az úton?
Noémi: Nagyon régóta foglalkoztatott már a divat világa, de sajnos az élet sokáig más vizekre terelt. Négy és fél évvel ezelőtt indultam el a divattervezői pályán, és akkor már tudtam, hogy a szakmának ezen területén szeretnék foglalatoskodni.
Vicces történet, amit mindig elmesélek, hogy gyerekkoromban sokszor lestem a házunk előtt elhaladó lakodalmas menetet, és engem már akkor is csak egy dolog érdekelt: milyen ruhája van a menyasszonynak? Talán ide vezethető vissza az egész.
A saját márkám megalapításához a pályázaton való részvétel adta meg az utolsó lökést, nagyon fontos volt számomra a szakmai elismerés, hogy tudjam, jó úton járok, érdemes ezt folytatnom.

EC: Mi jellemző a menyasszonyi ruháidra? Milyen stílusban tervezel?
Noémi: Szeretném újszerűen, más nézőpontból megközelíteni a menyasszonyi ruhákat. A letisztultabb klasszikus vonalat képviselem, modern elemekkel ötvözve, illetve nagyon szeretem, ha van egy kis szín a ruháimban, nem feltétlenül csak hófehér és tört fehér darabokban gondolkodom.

EC: Hol találnak meg téged az érdeklődők?
Noémi: Jelenleg a Facebookon van a hivatalos oldalam, illetve az Instagramon is figyelemmel kísérhetnek a mindennapokban. Lassan elkészül a honlapom is, ahol már egy átfogó képet kaphatnak az érdeklődők a Minoris világáról.
Minoris design – Kerekes Noémi
www.facebook.com/minoris.design
www.instagram.com/minorisdesign
minorisdesign@gmail.com
II. helyezett – Coil Budapest

Két barátnő szenvedélyének gyümölcse a Coil Budapest, akik méltán állhattak fel a képzeletbeli dobogó második fokára. Bohém és nőies menyasszonyi ruhájuk valóságos trend darab, és hogy mi adta hozzá az ihletet? Olvasd el mini interjúnkat!
EC: A Coil lett „Az év magyar esküvői ruhája” pályázat ezüstérmese. Milyen érzés volt, amikor megtudtátok, hogy a ti munkátok kapta a második helyet? Mi ihletett a díjazott ruha megalkotásakor?
Boglárka & Mariann: Nagyon szuper érzés volt, hogy helyezett lett a ruhánk. Sok szép és munkás ruhadarab volt a mezőnyben, különböző stílusokban. A mi ruhánk egy bohém és romantikus nő számára készült, könnyed, légies, mégis kacér. Szerettük volna népszerűsíteni a ruhával ezt az új bohó stílusirányzatot.

EC: Mióta foglalkoztok menyasszonyi ruhatervezéssel? Mi indított el ezen az úton?
Boglárka & Mariann: 2016-ban alakultunk, ekkor kezdtünk el együtt menyasszonyi ruhákkal foglalkozni. A menyasszonyi ruhakészítés egy nagyon izgalmas feladat, szeretjük a kihívásokat, minden megrendelő más és más, ez nagyon inspiráló.

EC: Mi jellemző a menyasszonyi ruháitokra? Milyen stílusban terveztek?
Boglárka & Mariann: Mindketten elég bohém típusok vagyunk, de szeretjük a romantikus dolgokat is, és mindemellett abszolút csajosak is vagyunk. Ezek általában minden ruhánkban észrevehetőek. Minden ruhadarabban van valami csavar. Amit mindketten nagyon kerülünk, azok a túl sokat mutató darabok, vagy részletek.

EC: Hol találnak meg titeket az érdeklődők?
Boglárka & Mariann: A műhelyünk Budapest belvárosában a Kálvin tér közelében található, de fent vagyunk a nagy közösségi oldalon is, Coil Budapest néven, illetve van honlapunk ez pedig a www.coil.hu.
III. helyezett – Leya Marini Couture

Edith Szogradi nemzetközi vizeken szerezte divattervezői tapasztalatait, de a pálya már egész kislánykorától vonzotta. Első szalonját Dublinban nyitotta, majd 2017-ben Budapestre hozta Leya Marini Couture néven elhíresült márkáját. Edith nőies és játékos menyasszonyi ruhája a bronzérem büszke tulajdonosa…
EC: Te lettél „Az év magyar menyasszonyi ruhája” pályázat bronzérmese. Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a te munkád kapja a harmadik helyet? Mi ihletett a díjazott ruha megalkotásakor?
Edith: Nagyon nagy öröm volt számomra, az egész versenyben való részvétel is, és természetesen az is, hogy helyezést értem el. Rendkívül precíznek tartottam a verseny szervezését és lebonyolítását, szerintem fantasztikus ötlet volt, és remélem sikerül egy hosszú távú tradíciót kreálni ebből a versenyből. A díjazott ruha megalkotásakor a természet ihletett. Mindig is csodáltam a természetben megtalálható formákat és színeket, azt gondolom, hogy azok tökéletessége sehol máshol nem található meg. Nem hiába szolgálnak inspirációként a művészet sok ágában, épületektől kezdve ruhákig, festményekig. A tavalyi évben a kedvenc csipke motívumomat használtam a díjnyertes ruhán, ami számomra abban adja vissza a természetességet, hogy a virág minták formái teljesen változóak, kisebbek, nagyobbak, szétszórtabbak vagy összenőttek, mint ahogy a természetben is megtalálható ez a random jelleg. Ezen kívül egy nagyon finom pezsgő színű selyemszál szövi át helyenként ezt az amúgy ekrüszínű csipkét. A természetes szín ilyen visszafogott megjelenése szintén nagyon különlegessé tette számomra ezt a designt.

EC: Mióta foglalkozol menyasszonyi ruhatervezéssel? Mi indított el ezen az úton?
Edith: Hetedik éve tervezek esküvői ruhákat, de mondhatom, hogy ruhatervezéssel óvodás korom óta. Mindig ruhatervező szerettem volna lenni, óvodás koromban a babáimnak terveztem ruhákat, amiket a nagymamám megvarrt. Milanóban divattervezőkkel dolgozva a tervezés minden részletet kitanultam, és egy barátnőm tudva, hogy értek a ruhatervezéshez megkért, hogy tervezzem meg az esküvői ruháját, amit igazán személyesre szeretett volna. Nagyon élveztük a folyamatot, ahogy együtt dolgoztunk ki minden részletet, és végül ez az élmény adta az ötletet, hogy megnyissam első dublini esküvői ruhaszalonomat. Három éve, amikor Budapestre költöztem, gyerekkori barátnőmmel, Szabó Zsuzsával úgy döntöttünk, itthon is nyitunk egy atelier-t, aminek nagyon nagy sikere volt, és azóta is folyamatosan fejlesztjük, és bővítjük ezt a fantasztikus vállalkozást, élvezve minden pillanatát.

EC: Mi jellemző a menyasszonyi ruháidra? Milyen stílusban tervezel?
Edith: Szeretem a nőiességet kifejezni, főleg emellett a mostani nemek egyenlőségére törekvő világszemlélet mellett. Kifejezetten fontosnak tartom, hogy hangsúlyozzuk a női nem gyengédségét és finomságát. A modern és letisztult elegancia jellemző a ruhaterveimre. Tervezés és skiccelés közben, képzeletben egy klasszikus, elegáns nőt öltöztetek fel, aki élvezettel ölti fel ruháját. Szeretek olyan ruhákat alkotni, ahol vagy az anyagok szabása, vagy maga az anyagválasztás valami olyan játékosságot ad a tervnek, amibe igazán beleszerethet a viselője, és boldogan libbentheti például a gyönyörűen fodrozódó lágy anyagokat. Tehát észrevehetően élvezettel viseli a ruháját, ami az igazi siker számomra.

EC: Hol találnak meg téged az érdeklődők?
Edith: Elérhetőek vagyunk weboldalunkon keresztül www.leyamarini.com-on, de facebookon és instagramon is várjuk az érdeklődőket. Illetve a jelenlegi helyzet miatt online ruhatervezéses konzultációk során tervezek. Ez egy új kihívásnak indult, és nagyon elvezem. Video chat keretein belül olyan menyasszonyoknak is tudok tervezni, akik amúgy nem értek volna el személyesen, ezért még több ötlet, ihlet jut most el hozzám a kreatív és modern menyasszonyoknak köszönhetően.
Közönségdíj – Divat Varázs Varroda

Lázár Hajnalka, a test vonalait követő menyasszonyi ruhájával a közönség abszolút kedvencévé vált. Divat Varázs Varroda név alatt már több mint egy évtizede készíti a szebbnél-szebb darabokat, tudását pedig egyenesen Náray Tamás keze alatt szerezte.
EC: Te lettél „Az év magyar menyasszonyi ruhája” pályázat közönség díjasa. Milyen érzés, hogy a te munkád lett a szavazók kedvence? Mi ihletett a díjazott ruha megalkotásakor?
Hajnalka: Számomra rendkívül felemelő érzés volt, hogy az általam tervezett, illetve készített ruha olyannyira elnyerte a közönség tetszését, hogy azt a legjobbnak szavazták meg, így megjutalmazva engem a különdíjjal, amiért határtalanul hálás vagyok. Büszkeséggel tölt el, hogy az általam tervezett ruhadarab megállta a helyét egy ilyen rangos versenyen!

EC: Mióta foglalkozol menyasszonyi ruhatervezéssel? Mi indított el ezen az úton?
Hajnalka: A varrás és a ruhák szeretete még kora gyermekkoromra nyúlik vissza. Csodáltam az akkori divatmagazinok szebbnél szebb ruháit, különleges ruhakölteményeit. Már akkor tudtam, ha nagy leszek, én is ilyen szépeket szeretnék készíteni. Az általános iskola után a továbbtanulásom is ennek fényében alakult! Az iskola elvégzése után megadatott a lehetőség, hogy Náray Tamással és az ő iránymutatását követve dolgozhassak és fejlődhessek. Több évnyi közös munka után megnyitottam Komáromban a saját varrodámat, ahol már 16 éve készülnek az egyszerűbb ruháktól a színházi jelmezeken át, az egyedi igényeket kiszolgáló menyasszonyi ruhákig mindenféle ruhadarabok. Mindig is a kreativitás hajtott, a változatosság inspirál és a precizitásra törekszem.

EC: Mi jellemző a menyasszonyi ruháidra? Milyen stílusban tervezel?
Hajnalka: Az elkészült ruhák általában a menyasszony elképzeléseinek és az én ötleteimnek és kreativitásomnak az ötvözete. Mindig igyekszem a menyasszonyok, illetve a megrendelők szépségét kiemelve összehangolni az igényeket úgy, hogy a végeredmény egyediséget, letisztultságot, de ugyanakkor harmóniát mutasson.

EC: Hol találnak meg téged az érdeklődők?
Hajnalka: Varrodám Komáromban, az Új Csillag lakótelep 16-18. szám alatt található, ahol sok szeretettel várom meglévő és új ügyfeleimet.
Divat Varázs Varroda – Lázár Hajnalka
Komárom, Új Csillag lakótelep 16-18.
+36 70 233-7373
Az Év magyar menyasszonyi ruhája pályázat díjnyertes alkotásait az Esküvő Classic 2020/II-es lapszámában egy izgalmas divatfotózás keretein belül is megcsodálhatjátok! Addigis nézzétek meg fotózásunk kedvcsinálóját a Mirec Film jóvoltából!
Kellő affinitást érzel magadban a tervezéshez? Úgy véled, a te menyasszonyi ruhád is díjat érdemel? Nevezz be egyik munkáddal a 2022-es Év magyar menyasszonyi ruhája versenybe! További információért kattints ide!