“Hatalmas sikerélmény nálunk, ha kapunk egy kedves üzenetet, hogy mennyire meghatódott valaki egy Love Note-könyvtől, hiszen ezért csináljuk az egészet.“ Interjút készítettünk a Love Note alkotóival, Pinczi Mihállyal és Álovits Mártonnal. Beszélgettünk személyes történeteikről, a termékekről, a vállalkozásuk céljairól és jövőbeli terveikről.
Hogyan és mikor jött a Love Note ötlete?
Misi: Ez egyébként nagyon érdekes történet! Ketten indítottuk el a Love Note-ot Marcival, és igazából az én esküvőm miatt kezdtünk el ezzel foglalkozni. Nagyon szeretem a (mostmár hivatalosan is) feleségem, viszont sokszor úgy érzem nem tudom átadni mennyire is valójában. Szerettem volna készíteni neki valami teljesen egyedit, amitől nagyon meghatódik. Tudtam, hogy Marci ebben segítségemre lehetne és akkor találtuk ki az egyedi könyv koncepcióját, amiben tényleg elmondhatom neki mennyire szeretem: felsorolhattam az apró de annál kedvesebb emlékeinket, elmondhattam neki mit szeretek a legjobban benne. Annyira örült neki végül, hogy öröm volt nézni. Akkor elgondolkoztunk, hogy ezt a lehetőséget más számára is biztosítani kell.

Honnan jött a mottótok?
Marci: Melyikre gondolsz pontosan? Valami különleges – valaki különlegesnek vagy a meséld el a sztoritokat?
Mindkettőről mesélhetsz igazából.
Marci: Haha, rendben. Igazából mindkettő magáért beszél úgy gondolom. “Valami különleges – valaki különlegesnek”: sok ismerősünktől láttuk, és az igazat megvallva mi magunk is sokszor ebbe a hibába estünk: hiába minden jószándék, még akkor is, ha nagyon szeretünk valakit – nincs jó ötlet és a végén unalmas, sablonos ajándékkal lepjük meg. Sokan nehezen tudják kimutatni amit éreznek, és nem születik mindenki ügyes kezű, kreatív embernek. Rajtuk szerettünk volna segíteni és mindezt megkönnyíteni. A “Meséld el a sztoritokat” pedig a könyv elkészítésére vonatkozik, hiszen te rakhatod össze a könyved szereplőit, választhatsz a színes borítók közül és a jelenetek (könyv oldalai) segítségével elmesélheted a kettőtök történetét. Ha akarod, egy-az-egyben felhasználod a sablonokat, ha akarod, átírhatod az egészet. Teljesen szabad kezet kapsz, elmondhatod miért szereted, hogyan találkoztatok vagy éppen miért vagy neki hálás.
És csak pároknak készítetek termékeket?
Marci: Büszkén mondhatom, hogy nem! Egy ideig valóban így volt, kezdetben a könyv karakterei, borítói és jelenetei a párokra voltak szabva, illetve bakancslistás poszterünk, a Love List is pároknak szól. Azonban csak az elindulás alatt fókuszáltunk kizárólagosan a párokra. Mi is tisztában vagyunk vele, hogy nem csak a párját szereti nagyon az ember, ugyanúgy mindent megtenne a családjáért, barátaiért. Már az elejétől fogva sokan írtak nekünk, hogy tervezzük-e bővíteni a könyvet, volt aki a legjobb barátnőjét szerette volna meglepni, volt aki az édesanyját. Mára annyi kiegészítést hozzáadtunk a könyvhöz, hogy bárkinek készíthet egyet az ember.
Mi jelenleg a fő fókuszotok akkor?
Misi: Ez nagyon változó, attól függ milyen időszakról beszélünk. Természetesen Valentin nap környékén a párokra fókuszálunk, Anyák napja előtt inkább az édesanyáknak szóló ajándékokra. Most, hogy itt a nyár, és a esküvőszezon, azt vettük észre, hogy a szülőköszöntő ajándékok iránt érdeklődnek a legtöbben, így leginkább erre fókuszálunk. De tényleg bármilyen alkalomra személyre szabható a könyv, a határ a csillagos ég.

Csak Magyarországon vagytok jelen?
Misi: Nem, sőt, Magyarország a legfrissebb projektünk. Jelenleg 5 országban vagyunk jelen. Romániában kezdtük, meghódítottuk Csehországot, Szlovákiát, és még a magyar indulás előtt szárnyat próbálgattunk Horvátországban is. Eddig mind az 5 országban nagyon kellemes fogadtatásunk volt.
Mi motiválja a csapatot? Hányan dolgoznak jelenleg nálatok?
Marci: Bőven kisvállalkozás vagyunk még, ebbe a kategóriába sorolnám magunkat. Annak ellenére, hogy viszonylag kevesen vagyunk, a csapat elég nemzetközi, hisz jelenleg 5 országban vagyunk jelen. Szerencsére egy nagyon jó kis csapat jött össze nálunk, ahol mindannyian közösen dolgozunk a céljaink eléréséért. Lelkesek és motiváltak vagyunk, szeretjük amit csinálunk, ezt az egész csapat nevében őszintén merem állítani. Hatalmas löketet ad az is, hogy minden nap olvassuk a pozitív visszajelzéseket, és hogy mennyire sok embert tesznek boldoggá termékeink. Így nagyon hálássá válik a munka számunkra.
Hogyan méritek a sikert?
Misi: Ez nem annyira fekete-fehér számunkra. Az online marketing rendszereinken egy profi csapat dolgozik és ügyelünk arra, hogy minden kampány eredményességét mérjük és ez alapján optimalizáljunk. Természetesen figyeljük az eladásokat, nézzük a számokat, de ez nem minden. Hatalmas sikerélmény nálunk, ha kapunk egy kedves üzenetet, hogy mennyire meghatódott valaki egy Love Note-könyvtől, hiszen ezért csináljuk az egészet. Kaptunk már üzenetet arról, hogy a könyvünk segítségével kérték meg valakinek a kezét (ne izguljatok, igent mondott), de olyanról is kaptunk már üzenetet, hogy egy 40 éves férfi elpityeredett miután megkapta a könyvet. Nagyon örülünk minden beszámolónak, évfordulós vagy esküvős képnek. Vannak vásárlóink, akik rendszeresen visszatérnek hozzánk. Számunka ez az igazi elismerés.
Mi volt a legnagyobb sikeretek eddig?
Misi: Nem tudnék konkrétan egyet választani, hiszen rengeteg csodálatos pillanatokat osztottak már meg velünk a kedves vásárlók. Talán 2 nagyon emlékezetes eset van, ami rögtön eszembe jutott a kérdés után. Az egyik egy lánykérés volt, már a könyv szerkesztésénél kiszúrtuk, hogy itt bizony nagy dolog fog történni. A könyv átadása utána (természetesen igent mondott a hölgy) velünk is megoszották a történetüket, nagyon meg voltunk hatódva. A másik ilyen talán az volt, amikor egy feleség írta nekünk, hogy a 42 éves férjét, aki általában nem mutatja ki az érzéseit túlságosan, sikerült megrígatni a könyvvel. Mindig nagyon örülünk, amikor ilyen visszajelzéseket kapunk!

Hogyan reklámozzátok magatokat?
Marci: Több platformon is jelen vagyunk, mert így juthatunk el minden korosztályhoz. Szájhagyomány útján: szerencsére egyre kevesebbet kell reklámra költenünk, hiszen nagyon sok kedves üzenetet, képet, megható videót kapunk vásárlóinktól, hogy mennyire elégedettek, mennyire boldogak és mosolyt csaltak valakinek az arcára. Ezt persze az ajándékozó és az ajándékozott is szívesen elújságolja a barátainak, családjának, akik majd tőlünk fognak rendelni, ha legközelebb ajándékot keresnek.
Mik a céljaitok ezzel a vállalkozással?
Misi: A termékek értékesítésén kívül van egy nagyon fontos célunk, ami a szívügyünk is egyben, ez pedig javítani és erősíteni az emberi kapcsolatokat.
Ez jól hangzik valóban, de hogyan tervezitek mindezt véghez vinni?
Misi: Először is ha megnézitek termékeinket, mindegyik személyes, közös élményt ad vagy megmutatja, hogy hogy érez irántad a másik. Ez már önmagában közelebb hozza az embereket egymáshoz. Folyamatosan azon dolgozik a csapat, hogy a fizikai, megvásárolható termékek mellett is visszaadjon az embereknek, ezért rengeteg blogcikket írunk különböző témákban, amik segítenek fejleszteni a kapcsolatodat a pároddal, barátaiddal, családoddal. Vannak köztük sokkal komolyan hangvételű, hosszabb írások is, amelyekben például párkapcsolati pszichológusok által írt anyagokat dolgozunk fel, de némelyik egyszerűbb, például ahol szezonális randitippeket osztunk meg követőinkkel. Valamint Facebook, Instagram és Tiktok oldalunkon kívül Facebook-csoportot üzemeltetünk, aminek célja, hogy ha valaki éppen mélyponton van a kapcsolatában és tanácsra, segítő közösségre vágyik, akkor hozzánk fordulhat.
Marci: És ha még egy dolgot megengedsz, nemrég indítottuk el Love Date névre hallgató vadonatúj szolgáltatásunkat is! Ez egy teljesen ingyenes szolgáltatás, ahol leginkább olyan embereken szeretnénk segíteni, akik folyamatosan elfelejtik a fontos dátumokat, és emiatt konfliktusba kerülnek párjukkal. Ha feliratkoznak a Love Date-re, akkor a fontos dátum érkezése előtt 7 és 14 nappal küldünk egy emlékeztetőt ajándékötletekkel kiegészítve.
Szeretnél még többet megtudni? Nézd meg a videót!
Nincs ötleted milyen legyen a vendégkönyv? Találj hasznos tippeket és trükökket itt!