Mitől lehet igazán egyedi a nagy napotok? Anyakönyvvezető helyett válasszátok Sztraka Alizt, aki szertartásvezetőként az igazán különleges ceremóniák szakértője! Minden szenvedélyét és kreativitását bevetve rólatok és nektek szóló versekkel biztosítja, hogy a nagy napotokban ne egy jól bevált forgatókönyvet ismerjetek fel, hanem önmagatokat.

EC: Mióta mozogsz az esküvők világában mint szertartásvezető?
Alíz: Ha számokkal kell válaszolnom, akkor azt mondom, hogy egy éve tehetem szebbé azoknak a pároknak a nagy napját, akik engem választanak, de a történetem a szertartásvezetéssel ennél sokkal korábban kezdődött. Sokszor megkérdezték tőlem életem során, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Mindig azt mondtam, hogy nem tudom, hogy mi akarok lenni, csak azt tudom, hogy mi az, amit szeretek csinálni. Írni, adni magamból egy szeletet, és látni azt, hogy a szavaim megérintették azt az embert, akinek szántam őket. Mindig is szertartásvezető akartam lenni, csak épp régen még nem tudtam, hogy így hívják az álmaim összességét. De belül mindig éreztem, hogy egyszer valaki lelkében helye lesz azoknak a soroknak, amiket akkor még céltalanul papírra vetettem.

EC: Mi segít neked abban, hogy esküvőről-esküvőre megújulj?
Alíz: Összességében azt mondhatom, hogy a szakmám csodálatossága éppen abból ered, hogy esküvőről esküvőre megújulhatok. Nem számít, hogy hányadik szertartás az, amin éppen ott állok, mindig más és más történetek bújnak meg a szemek csillogásában. Bár minden pár olyan közel kerül a szívemhez a nagy napra való készülés során, hogy legszívesebben az esküvő után sem engedném el a kezüket, mégis óriási motiváció számomra az, hogy hétről hétre egy másik szerelmes pár legfontosabb napjába csöppenek. Mindig az a fél óra áll a rendelkezésemre, hogy egy olyan maradandó élményt nyújtsak nekik, ami örökre egy olyan állomás lesz kettejük közös útján, amelyre jó érzés lesz visszatekinteni.

EC: Egy szertartásvezető nem váltja ki az anyakönyvvezetőt. Miért ajánlod mégis, hogy téged válasszanak?
Alíz: Mire a párok eljutnak odáig a szervezésben, hogy engem megkeresnek, már tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy az általam levezetett szertartás előfeltétele az, hogy korábban hivatalosan is összekössék az életüket. Én úgy látom, hogy ez nem teher, hanem könnyebbség nekik. Egyrészt kényelmi szempontból, hiszen ma már a készülődés pillanataitól kezdve minden egy helyen zajlik, és én oda érkezem. Másrészről a szertartásvezetői díj jellemzően kedvezőbb, mintha anyakönyvvezetőt rendelnének ki az adott helyszínre. Mégis a legfontosabb szempont az, hogy ők választanak ki engem, és amikor a nagy napon egy órával előbb megérkezem a helyszínre, akkor leesik egy kő a szívükről, és tudják, hogy minden rendben lesz, hiszen addigra már ismernek engem, bíznak bennem. Én pedig ezt a bizalmat a lehető legnagyobb becsben tartva, tiszta szívből mondom el nekik azokat a gondolatokat, verseket, melyekhez az ő érzéseik voltak a tinták a tollamban.

EC: Mit tartasz a munkádban a legnagyobb kihívásnak?
Alíz: A magánéletemben is nagy momentum volt, amikor megértem arra, hogy el tudtam fogadni, mindenkinek más a szeretetnyelve. Másnak örül, más okoz örömet. Az egyik kedvenc mondásom, hogy attól még, hogy valaki nem úgy szeret minket, ahogyan azt mi szeretnénk, nem jelenti azt, hogy nem szeret a szíve minden szeretetével. A munkám kapcsán mindig más és más típusú, életvitelű, lelkületű párokkal sodor össze az élet, és már az első találkozás alkalmával is próbálok ráhangolódni az ő rezgéseikre. Valóban meghallani azt, amit mondanak, amit szeretnének és úgy elmondani az én tapasztalataimat, hogy azok ne befolyásolják, hanem segítsék őket. Így amikor majd azon a bizonyos nagy napon ott állnak velem szemben, nem egy olyan szertartást adok nekik, amit a saját képemre vagy egy jól bevált forgatókönyvre formáltam, hanem olyat, amelynek minden sorában felfedezik önmagukat. Hiszen ilyenkor nemcsak ők, hanem a lelkeik is ünneplőbe öltözve várják, hogy elindítsam őket a házasság útján. Ez pedig, azt gondolom, hogy nem kihívás, hanem egy olyan tiszteletteljes feladat, amit kellő komolysággal, szeretettel és odafigyeléssel kell kezelnem.

EC: Hogyan hangolódsz rá egy esküvőre?
Alíz: Igazából nincs az évben olyan nap, amikor ne lennék éppen olyan hangulatban, hogy szívesen levezetnék egy szertartást, hiszen minden porcikámmal szeretem azt, amit csinálok. Egy adott pár szertartására azonban nem aznap kezdek el ráhangolódni, hanem már akkor, amikor személyesen találkozunk, és bizalmukba fogadva elmesélik nekem a megismerkedésük történetét. A mindennapjaik apró kis mozzanatait, a szívükben rejlő érzéseket. Amikor hazamegyek egy-egy ilyen találkozóról, akkor mindig papírt és tollat ragadok, hiszen nem az esküvő előtt egy hónappal lesz bennem az az érzés, amit kiváltottak belőlem, hanem ott és akkor: amikor a történetük eljutott a szívemig. Ilyenkor nincs szükség gondolkodásra, hiszen minden közhely nélkül mondhatom, hogy a szívemből kezdem el írni a verset, ami kettejük közös útjáról szól. Nagyon izgatott voltam, hogy mi lesz a visszajelzés, amikor az első ilyen versemet elmondtam egy szertartáson, de már akkor pozitív visszacsatolást kaptam. Volt, hogy a násznépből odalépett egy kedves hölgy, és azt mondta, hogy még sosem hatotta meg ennyire semmi, mint ez a vers. Amikor azonban a köszönőlevélben a menyasszony azt írta, hogy „A szertartásunk ékköve a szerelmünk története volt.”, akkor már biztosan éreztem, hogy a versbe öntött történetek lesznek az én védjegyem.

EC: Mi volt az eddigi legkülönlegesebb kérés, amivel hozzád fordult egy pár?
Alíz: Minden szertartás forgatókönyvének megírása során vannak olyan kérések, amik egyediek, különlegesek. De, ami  valóban a szívem mélyére hatolt, az az volt, amikor felkértek, hogy a írjak egy-egy verset a szülőknek, nagyszülőknek, testvéreknek és a legjobb barátoknak is, hiszen abban az időszakban a vőlegény legjobb barátja egy komoly betegséggel harcolt. Ez a harc pedig ráébresztette őket arra, hogy mindig a mai nap a legmegfelelőbb arra, hogy elmondjuk a szeretteinknek, hogy mit jelentenek számunkra. Érdekes, hogy olykor mennyit jelent egy mondat egy embernek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy amikor egy esős napon azt mondtam a menyasszonynak, hogy inkább menjen hozzá élete szerelméhez esőben, mint hogy tündöklő napsütésben mondjon igent egy életre szóló megalkuvásnak egy olyan emberrel, akit nem neki szánt a sors. Igaz, megvártuk, míg elállt az eső, de később leírta nekem, hogy ezt a mondatomat egész élete során magával fogja vinni útravalóul.

Ha csak egy cikket olvasol el, ez legyen az! Összegyűjtöttük a legfontosabb teendőket és infókat az esküvőd megszervezéséhez!