Odakint Hűvös szelek járnak, bent pedig száraz, meleg levegő fogad – ahogy Te is, bizony, bőröd is nehezen tolerálja a környezeti változásokat, így a téli, kora Tavaszi időszakban hajlamos a megszokottnál kicsit eltérőbben viselkedni. Nyugi, az EC bőrápoló kalauzának köszönhetően rövid úton búcsút mondhatsz a problémás arcbőrnek!
Fakó és száraz bőr
Jellemzők Ha jön a tél, az arcod naponta többször kiált kétségbeesetten a hidratálókrémed után, bőröd ugyanis elveszíti minden ragyogását, és teljesen kiszárad, kicserepesedik.
Az ok Napfény híján a száraz bőr még kevesebb olajat termel, a fűtött lakásban való tartózkodás és a verejtékezés pedig csak fokozza ezt.
A megoldás Radírozd le az arcodat háromszor egy héten, majd biztosíts extra táplálást és ragyogást vitaminos szérummal. Reggelente bátran használhatsz feszesítőkrémet is.
Figyelj oda A hidratáltság hiánya apró ráncokhoz vezet, hiszen a bőr a csökkent nedvességtartalma miatt veszít feszességéből. Mivel a szarkalábak az öregedés első jelei, naponta kétszer alkalmazz szemkörnyékápolót.
Túl érzékeny bőr
Jellemzők A bőröd szinte mindentől kipirosodik, és irritáltnak tűnik – még akkor is, ha csak a téli sapkád ért a homlokodhoz.
Az ok A túlérzékenység annak a jele, hogy bőröd védekezőképessége meggyengült. Az olyan külső hatások, mint a hideg, a fűtés és a túlzásba vitt szépségápolási szokások károsítják a bőr azon hámrétegeit, melyek a védelemért és a hidratáltságért felelősek.
A megoldás Használj olyan termékeket az arcápolás minden egyes lépéséhez, amelyek visszaadják bőröd természetes nedvességtartalmát. Legyen külön nappali és éjszakai hidratálókrémed, és ügyelj arra, hogy a sminklemosód, de még az alapozód is tartalmazzon egy kevés hidratálót.
Figyelj oda Kerüld a sokáig tartó, forró zuhanyzást! Ez nemcsak a kötőszövetek ellensége, és így a narancsbőr melegágya, de rengeteg nedvességet vesz el a bőrödtől, ami egyenes út az irritált érzetig.

Kombinált bőr
Jellemzők Olajosan csillogó homlok, orr és áll, száraz orcák – ezzel a kombinációval nyáron is meggyűlik a bajod, télen azonban még durvább végletekig fajul bőröd állapota.
Az ok A nagyobb hőmérséklet-ingadozások (hideg levegőről a meleg lakásba) csak súlyosbítják a bőr kirepedezését, és gátolják annak faggyútermelését, melyet a T-zónád, azaz az áll, orr és homlok környéke azzal kompenzál, hogy még több olajat termel. Az orcák ezzel szemben szárazak és hámlanak.
A megoldás Lefekvés előtt krémes állagú lemosóval távolítsd el a sminkedet – ez nem vonja el a vizet a bőrödtől. A T-zónádon összehúzó hatású terméket alkalmazz, mely csökkenti az olajos csillogást, míg az orcáidon és a szemkörnyéknél vízmegkötő testápolót használj. Az összetevők között keresd a jótékony hyaluronsavat, ettől lesz feszes és hidratált az arcod.
Figyelj oda Télen sokan hajlamosak elkövetni azt a hibát, hogy reggelente a zsíros krémeket részesítik előnyben, míg este túlszárítják bőrüket. Fordíts ezen a rutinon, és inkább lefekvés előtt kényeztesd magad egy nehezebb állagú hidratálóval!
Pattanásos bőr
Jellemzők Nyáron nem okoz gondot, hogy kordában tartsd pattanásokra hajlamos bőrödet, de amint beköszönt a zimankó, újra tinédzsernek érzed magad az alattomos kis aknék miatt.
Az ok A pórusok oldalról nézve szinte olyanok, mintha apró kis csövek lennének, melyek rendszeresen eltömődnek. A zsír a bőr szárazsága miatt felgyülemlik, ennek következtében alakulnak ki a pattanások, mitesszerek.
3 szalon kezelés, a tökéletes bőrért
Schlovicskó Kata sminkes és az EC-menyasszonyok szépségtanácsadója télen sem hagyja, hogy lankadjon a szépségünk. Az otthoni bőrápolás mellett próbáld ki ezeket a kényeztető kezeléseket Schlovicsko Kata szalonjában, hogy a tavaszt már újult erővel (és bőrrel) várhasd!

1. Kókusszal a selymes bőrért
A téli időszakban a különösen makacs, száraz bőrnek nagy adag vitamin-infúzióra van szüksége. A kókusz nemcsak csodás, nyári hangulatot idéz, de a belőle készült olaj igen gazdag az olyan hatóanyagokban, mint a laurin, a kapril, a mirisztinsav, vagy az E-vitamin. Ha bőröd hajlamos a kicserepesedésre, 2-3 hetente iktass be egy illatos, kókuszos kezelést, mely egy kellemes lazító masszázst, pakolást és borogatást takar, egy mechanikai peelinget követően. Célja az arc feltöltése, hidratálása.
2. Olajok érzékeny bőrre

Ha nem vagy allergiás a gyógynövényekre, bizonyos olajokkal akár csodát is tehetsz bőröddel. A szőlőmagolaj magas antioxidáns tartalmának köszönhetően védi a sejtek genetikai anyagát, megelőzi az öregedést, és fokozza a bőr rugalmasságát, bársonyosságát.A keserű narancsvirág esszenciális olaj kiváló ránctalanító, bőrregeneráló, bőrtápláló, a levendula esszenciális olaj pedig nyugtató, feszültségoldó és izomlazító hatással bír. A rózsafa esszenciális olaj elősegíti az új sejtek képződését, helyreállítja a szöveteket, valamint csökkenti a ráncképződést, és kisimítja a szem körüli szarkalábakat. Ezeket az anyagokat mind arc, mind testkezeléseknél remekül lehet használni, együtt vagy külön-külön. Az arc- és a testkezelés ideje is 1-1 óra, alkalmazásuk 2 hetente, a leghidegebb időszakokban javasolt.
3. Folthalványítás télen
Amikor a pigmentek eloszlása nem egyenletes a bőrön, foltok keletkeznek. Ennek kezelésére létezik egy 10 alkalmas kúra, mely hetente javasolt, és otthoni krémezéssel kiegészítve kb. 2,5-3 hónapig tart. Ez alatt az idő alatt meghatározó a fényvédelem: tilos napra menni a téli nyaralás vagy síelés alatt, az elért eredményt pedig nyáron is óvni kell. A fehérítés során a bőr olyan közkedvelt és jól bevált hatóanyagokkal, növényi kivonatokkal szépül, mint a mályva, az édesgyökér, a cickafark és a C-vitamin.
+1 tipp
„A tél az az időszak, ami a legjobban igénybe veszi a bőrt és a szervezetet, így az arcápolás mellett nagyon fontos a vitaminok belső bevitele is. Mivel ilyenkor főként meleg, száraz levegőn vagyunk, még fontosabb, hogy elfogyassz napi 3 liter folyadékot, semmiképp sem szénsavas üdítő, hanem tea, gyógytea és sok-sok víz formájában. Ezzel belülről hidratálod a tested. Ebben az időszakban a fő bőrápolási procedúrák a hámlasztás, fehérítés, regenerálás, feszesítés, és az anti-age kezelések. Nagy hangsúlyt kap a savas hámlasztás, ami október és április között végezhető, mert ilyenkor elenyésző a nap ereje és könnyebb a fényvédelem. Ezek a kezelések lehetnek folthalványító, fehérítő, bőrkiegyenlítő, vagy feszesítő hatásúak.”
Schlovicskó Katalin, sminkmester:
Pályafutását 1993-ban kezdte, amikor is a 12. számú kozmetikus iskolában megszerezte kozmetikus végzettségét. 1998-tól már az Estée Lauder kozmetikai világcég egyik magyarországi sminkmestere volt, ezt követő évben már aktívan részt vett a sminkversenyzésben. 2013-ban megalapította a Schlovicskó Kata Smink- Team csapatát, sőt saját könyvének, „A Te napod-A Te esküvői smink stílusod” büszke szerzője lett.
Ha profi esküvői sminkre vágysz, hívd bátran Katalint!
+36 30 919-3494
www.schlovicskokatalin.hu
Kíváncsi vagy mi a tökéletes esküvői smink titka? Olvasd el szakértőnkkel, Schlovicskó Katával készült interjúnkat!